Aranyhangya, vagy emberarcú MLM?
Emberarcú mlm? A minap meghallgattam az egyik mlm cég egy vezetőjének az előadását. „Hogyan lettem 6 hónap alatt aranyhangya?” Az elején jól indult, szimpatikus volt az előadó. Elmesélte, hogy hogyan találkozott az mlm-mel 17 évvel ezelőtt. Ez érdekes volt. Aztán rátért a munkamódszerére. Havonta 45-50 bemutatót tart, ami majdnem két bemutató naponta. A hét végén már nem emlékszik nevekre, akiket a hét elején léptetett be a hálózatába, a bejegyzés írásakor 63 direktje van. Az előadásában hangsúlyozta az attitűd fontosságát, és elmondta, hogy számára a képzések fontosabbak, mint a saját esküvője. A jelleme rengeteget fejlődött az elmúlt 17 év alatt, és büszke rá, hogy mi, akik hálózatépítéssel foglalkozunk, reményt adunk az embereknek.
Azt gondolom, hogy nem csak nekem tűntek fel az ellentmondások. Na, meg a kiszólások. Hogy „lenyomta” a prezentációt két srácnak, meg egy takarítónőnek, meg volt ott egy hernyó nő is, aki kekeckedett vele, stb. Ezek azt mondták, hogy még meggondolják. Akkor „kuka”. Nekem nem úgy tűnik, hogy az előadó az embert látta meg a közönségében, hanem csak a pénzforrást. Nem gondolom, hogy szívesen választanék szponzoromnak, tanítómnak egy olyan embert, aki a hét végére már nem emlékszik a nevemre. És nem akarok napi két előadást „lenyomni”. Nem akarok gyorsan meggazdagodni, sőt még nagyon sem. Engem érdekel az ember is, nem csak a pénztárcája. Sőt, az ember érdekel igazán.
Véleményem szerint ez az a fajta viselkedés, ami miatt szitokszó lett az mlm. Az a vélekedés, hogy: „Az anyád temetésére sem mehetsz el, ha képzés van”. Álljunk már meg egy pillanatra, és kapjunk a fejünkhöz! Az én értékrendem egyértelműen más. Nem leszek soha a hálózatépítők példaképe, nem leszek fél év alatt aranyhangya, de talán lesz néhány ember, akik elismerik az emberségemet. Szerencsémre nagyon jó a szponzorvonalam. Ők is emberek, nem gépek. A mi hálózatunk lassabban épül, de szerintem több benne az örömünk. A cégünk európai hálózatvezetője szerint: „Az a fontos, hogy mindannyian jól érezzük magunkat ebben az üzletben.” Osztom a véleményét. Lehet emberségesen is hálózatot építeni, csak úgy talán lassabban halad.
Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy egy lánynak lehet hosszan is udvarolni, és meg is lehet erőszakolni az első randin. Végül is mindkét esetben célba ér a legény, de valahogy mégis más. Nekem ott is a lassabb út tetszene jobban. És abban meg egészen biztos vagyok, hogy a lánynak is.
Ha közelebbről is érdekel, hogy melyik cég ez, kérlek add meg a neved és az email címed.
Én is így gondolom! Hiszek abban, hogy vannak, és működnek a nyertes-nyertes kapcsolatok, sőt hosszú távon azok működnek csak igazán. Biztos vagyok benne, hogy meg lehet tanulni brilliáns eladási technikákat, amivel az érvek pontosan betalálnak, célba érnek, és rábírják az érdeklődőt arra, hogy itt és most döntsön. De ha kikerül az előadó „bűvköréből”, és hazamegy, vajon még mindig úgy fogja gondolni, hogy saját meggyőződése szerint döntött, nem pedig rádumálták valamire???
Szerintem is fontos, hogy mielőtt belevág valaki egy közös üzletbe, szponzort választ magának, aki majd segíti, hallgatni tudjon a belső hangjára, legyen módja megbarátkozni a gondolattal, hogy valami újba kezd. Ismerje meg a céget, a termékeket, de ne csak a „napos oldalt” lássa, hanem fogalmazza meg a kétségeit, félelmeit, kapjon választ a kérdéseire. Egy ilyen egyenrangó, partneri viszonyban, ahol tájékoztatják és nem győzködik, – akár több beszélgetés alkalmával, nem pedig azonnal – saját maga meg tudja hozni a helyes döntést. És akkor ez nem csak pillanatnyi fellángolás lesz, hanem egy megalapozott választás, amivel később is elégedett lehet.