Jutalomutazás 1


Jutalomutazás

A DXN idei versenykiírása

jutalomutazás ingyen

A DXN legjobb hálózatépítőinek ajándéka idén is egy jutalomutazás ingyen. Most egy Földközi tengeri hajóút az osztályrészük egy luxushajón. Van, aki az ehhez szükséges 110 000 pontot 5 hónap alatt teljesítette, és van, akinek még magas a léc. Mint például nekem is.  De ha megnézed a videót, láthatod, hogy nem akármilyen körülmények várják a vendégeket. Akik már magasabb szinten vannak az üzletben, arról mesélnek, hogy isteni érzés tudni, hogy hová mész jövőre nyaralni. Hol lesz a jutalomutazás ingyen. Hiszen amikor már havonta annyi a csoportpontod, amennyi ehhez kell, akkor már nem meglepetés, hogy a következő évben is megugrod a szintet. Biztosan sokan voltak, akik ezért is csatlakoztak ehhez a céghez, hiszen utazni jó. Pláne olyan környezetben. Meg aztán az útitársak sem mellékesek.

Már többször írtam arról, hogy szívesen töltöm az időmet hálózatépítőkkel. A múlt héten például két jó élményem is volt velük. Szerda este egy ismerős házaspárnál töltöttük az estét, és kiderült, hogy ők is hálózatépítésbe fogtak. Ezt addig nem tudtuk, és ők sem tudták, hogy mi is. Csodálatos este kerekedett belőle, éjfélig ott voltunk náluk. Ért annyit, mint egy jutalomutazás ingyen. Teljesen egy hullámhosszon voltunk, és ami a legszebb volt, hogy sem ők nem akartak átcsábítani hozzájuk minket, sem mi nem akartuk őket beléptetni. De jól megbeszélgettük a tapasztalatokat, a módszereket, a miérteket és a célokat. Olyan jó úgy beszélgetni valakivel, hogy nem a rossz dolgokról beszélünk, hanem a tervekről, és az álmokról. Nem lehúzzuk egymás energiaszintjét, hanem megemeljük. Réka, és Peti, köszönjük.

Másnap hazafelé beugrottunk Vácra, egy ismerőshöz, akit kimondottan érdekelt a mi kávés üzletünk. Kérdezett, és érdeklődött, megmondta pontosan, hogy mit keres, és mi is őszintén tájékoztattuk. Hát ez is óriási élmény volt. Jutalomutazás ingyen kettő. 🙂 Hát nem csodálatos beszélgetni valakivel, aki nyílt és barátságos, aki pontosan tudja, hogy mit akar? Ma már az is élményszámba megy, ha olyan embert találsz, aki akar valamit. Akár belép végül, akár nem, ezek a találkozások a fénypontok egy hálózatépítő életében. Ha pozitív ember vagy, aki el akar valamit érni az életben, keress meg! Szerezzünk egymásnak néhány kellemes percet, és talán még több is kisülhet belőle.


Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Egy kis gondolat “Jutalomutazás

  • Bojtos-Sváb Csilla

    Azt szoktuk mondani a párommal, hogy ez az üzlet nem a győzködésről szól, hanem a tájékoztatásról. Már régen rossz, ha olyan a szituáció, hogy a partnerünk úgy érzi, hogy a “barikád másik oldalán áll”, és érvekkel dobálózunk egymással szemben. Mert ez nem harc, legalábbis nekünk nincs kedvünk harcolni azért, hogy akarj valamit, amit te nem akarsz, de mi tudjuk, hogy jó lenne neked. A jó szándék még nem ment fel, és nem is elég ahhoz, hogy bárkit meggyőzzön. Aki ezt egyszer megérti, nem fog többé fölösleges “térítéssel” időt és energiát vesztegetni.
    A jó beszélgetések akkor alakulnak ki, – amelyek után úgy érezzük, feltöltődtünk, örülünk az együtt töltött időnek – amikor nincsen félelem, gyanakvás, előítéletek a háttérben, hanem nyitottak vagyunk és van hasonló érdeklődési kör, közös téma. Hamar egymásra hangolódunk, kérdések cikáznak, történeteket mesélünk, jól érezzük magunkat és repül az idő. Ez az egyik oka, hogy szeretünk a hálózatépítéssel foglalkozni a párommal, mert nálunk nem csak egy üres szlogen, hanem megvalósítható gyakorlat, hogy “Érezd jól magad az üzletben!”