Pilótajáték már megint


Pilótajáték már megint

A Kairos buborék kipukkad

Már megint egy pilótajáték, már megint csalódott emberek ezrei, és a port természetesen a becsületes network marketing cégeken verik el. A Kairos, az utóbbi idők rohamosan fejlődő „nagy lehetősége”, kipukkadt. Három hónapja nem volt bónuszkifizetés, a weboldaluk a cikk írásakor nem elérhető, és már több európai országban eljárás folyik ellene. Pedig a lehetőség olyan szépen csillogott. Csak be kell fizetni egy bizonyos összeget, (minél többet, annál jobb) és bekapcsolva kell hagyni a számítógépedet naponta 10 órán át, és már dől is a lé. Semmi más teendő nincs igazából, bár teljesen nem ástam bele magam a rendszerükbe. Pilótajáték szaga volt az első pillanatban. Mégis rengetegen regisztráltak.

pilótajáték

Az igazság nem elég vonzó

Már megfigyeltem, hogy az átlagember sokkal könnyebben elhisz egy jó hazugságot, mint az igazságot. Az igazság nem elég vonzó. Sőt mondok jobbat! Volt már olyan érdeklődőnk, aki kimondottan pilótajátékot keresett, amibe az elején be lehet szállni. És szemmel láthatóan nem zavarta volna, hogy másokat becsap. Vicces, hogy én soha nem hittem az ingyen pénzben. Legalábbis abban nem hittem, hogy nekem csak úgy az ölembe esik valami. De az átlagember annyira tud hinni abban, hogy a dolgai egy csapásra, csak úgy maguktól jóra fordulnak. Akkor is, ha soha nem nyert még semmit az életben, tehát nincs olyan pozitív tapasztalata, amire alapozhatná ezt a bizakodást. Ha nyitott szemmel jársz a világban, te is látod, hogy milyen sokan várják a sült galambot. A sötét gondolatokat, mint a globális felmelegedés, vagy az egészségünk megőrzésének a felelőssége, a nyugdíj bizonytalan jövője, stb elhessegetjük, mert biztosan majdcsak jóra fordul minden magától. Szépen megnyugtatjuk magunkat, és beregisztrálunk valami pilótajátékba.

Pilótajáték, vagy MLM?

A szponzorálás, ami a multilevel marketing szerves része, macerás. Azt meg kell tanulni jól csinálni. Én már élvezem is, de emlékszem a kezdeti csalódásaimra, és megértem, hogy sokan nem akarják ezt. De e helyett a pilótajáték nem lehet alternatíva.

Itt a DXN-nél csinálni kell valamit, nem elég, ha a számítógép bekapcsolva marad. Meg kell tanulni azt, hogy hogyan is kell ezt a szakmát jól csinálni, és ezt utána tovább is kell adni a munkatársaknak. Ez nem pilótajáték, ez egy tisztességes network marketing vállalkozás.

Had meséljek el egy sztorit! 1986-tól Ferihegyen dolgoztam, a repülőtéren. Egy speciális tartálykocsit vezettem, amivel a repülőgépeket tankoltuk meg kerozinnal. A járművel nem lehetett a közútra kihajtani, a mérete, és a súlya miatt. Egyszer a művezető kitalált egy vetélkedőt a sofőröknek, amiben volt olyan feladat is, hogy tolatni kellett az autóval. Na, ez sok idős kollégámnál kiverte a biztosítékot:

  • Én nem tolattam életemben sem pótkocsival!

Az én véleményem viszont az, hogy ha sofőrnek tartom magam, akkor bármit meg kell tudnom csinálni azzal a járművel, ami fizikailag lehetséges. Különben milyen sofőr vagyok én? Na, én így vagyok a hálózatépítéssel is. Ha annak tartom magam, akkor meg kell tanulnom ezt a szakmát nagyon jól csinálni.

Szóval ez a terv, járom az utam, egyre jobb vagyok, és addig nem is nyugszom, amíg nem fog menni nagyon jól. Szerintem neked sem a pilótajáték az alternatíva, inkább tarts velem ezen az úton. Iratkozz fel a hírlevelemre, és tudj meg többet. A sikered elsősorban rajtad múlik.

Summary
Pilótajáték már megint. A Kairos szappanbuborék kipukkadt.
Article Name
Pilótajáték már megint. A Kairos szappanbuborék kipukkadt.
Description
Egy újabb "nagy lehetőségről" derült ki, hogy pilótajáték. A Kairos összeomlóban van, nincs bónuszkifizetés, nem elérhető a weboldal.
Author

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.