+436644248783 info@internetwork.hu
Emberarcú mlm

Emberarcú mlm

Aranyhangya, vagy emberarcú MLM?

emberarcú mlm

Emberarcú mlm? A minap meghallgattam az egyik mlm cég egy vezetőjének az előadását. „Hogyan lettem 6 hónap alatt aranyhangya?” Az elején jól indult, szimpatikus volt az előadó. Elmesélte, hogy hogyan találkozott az mlm-mel 17 évvel ezelőtt. Ez érdekes volt. Aztán rátért a munkamódszerére. Havonta 45-50 bemutatót tart, ami majdnem két bemutató naponta. A hét végén már nem emlékszik nevekre, akiket a hét elején léptetett be a hálózatába, a bejegyzés írásakor 63 direktje van. Az előadásában hangsúlyozta az attitűd fontosságát, és elmondta, hogy számára a képzések fontosabbak, mint a saját esküvője. A jelleme rengeteget fejlődött az elmúlt 17 év alatt, és büszke rá, hogy mi, akik hálózatépítéssel foglalkozunk, reményt adunk az embereknek.

Azt gondolom, hogy nem csak nekem tűntek fel az ellentmondások. Na, meg a kiszólások. Hogy „lenyomta” a prezentációt két srácnak, meg egy takarítónőnek, meg volt ott egy hernyó nő is, aki kekeckedett vele, stb. Ezek azt mondták, hogy még meggondolják. Akkor „kuka”. Nekem nem úgy tűnik, hogy az előadó az embert látta meg a közönségében, hanem csak a pénzforrást. Nem gondolom, hogy szívesen választanék szponzoromnak, tanítómnak egy olyan embert, aki a hét végére már nem emlékszik a nevemre. És nem akarok napi két előadást „lenyomni”. Nem akarok gyorsan meggazdagodni, sőt még nagyon sem. Engem érdekel az ember is, nem csak a pénztárcája. Sőt, az ember érdekel igazán.

Véleményem szerint ez az a fajta viselkedés, ami miatt szitokszó lett az mlm. Az a vélekedés, hogy: „Az anyád temetésére sem mehetsz el, ha képzés van”. Álljunk már meg egy pillanatra, és kapjunk a fejünkhöz! Az én értékrendem egyértelműen más. Nem leszek soha a hálózatépítők példaképe, nem leszek fél év alatt aranyhangya, de talán lesz néhány ember, akik elismerik az emberségemet. Szerencsémre nagyon jó a szponzorvonalam. Ők is emberek, nem gépek. A mi hálózatunk lassabban épül, de szerintem több benne az örömünk. A cégünk európai hálózatvezetője szerint: „Az a fontos, hogy mindannyian jól érezzük magunkat ebben az üzletben.” Osztom a véleményét. Lehet emberségesen is hálózatot építeni, csak úgy talán lassabban halad.

emberarcú mlm

Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy egy lánynak lehet hosszan is udvarolni, és meg is lehet erőszakolni az első randin. Végül is mindkét esetben célba ér a legény, de valahogy mégis más. Nekem ott is a lassabb út tetszene jobban. És abban meg egészen biztos vagyok, hogy a lánynak is.

Ha közelebbről is érdekel, hogy melyik cég ez, kérlek add meg a neved és az email címed.

  • A következő oldal megtekintéséhez kérjük add meg a neved és az e-mail címed.





Szerencse vagy nem?

Szerencse vagy nem?

Szerencse, vagy nem?

szerencse vagy nem

Azt mondják, hogy jókor kell lenni jó helyen. Igaz lehet, de szerintem ez nem elég. Jól is kell dönteni azon a jó helyen. Elmesélem, hogy miért. 2012 április 19-én kaptam a hírt, hogy az üzlettársamnak, és két évtizede barátomnak az orosz nyelvű honlapjára regisztrált valaki St. Pétervárról, és rögtön vásárolt is kb. 50 000 forint értékben. Ez volt ezidáig a legnagyobb megrendelés az orosz piacon, a megnyitása óta. A barátom azóta beszélt az illetővel, nevezzük Mihailnak, aki elmondta neki, hogy szándékában áll egy nagy hálózatot kiépíteni., kimondottan egy profi, patinás, megbízható céget keresett, jó termékkel. Minket választott, szerencsére. Nem vagyok jó földrajzból, nem is tudom, hogy mennyi lakosa van Oroszországnak, de szerintem annyian vannak, mint az oroszok. Elképzelhető, hogy sokan fognak egy akkora országban hozzám csatlakozni? Szerintem igen.

Erre lehet mondani, hogy piszok szerencsém volt. Ja. De hol van abban a szerencse, hogy  egy jó évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy rádobok erre a dologra ötezer, azaz 5 000 forintot, és elkezdem ajánlani a terméket másoknak?  És hol van abban a szerencse, hogy az említett barátom elhitte nekem, hogy ez tényleg egy jó üzlet, és ő is rádobott két mozijegy árát? Az eltelt idő alatt minimum 200 emberrel beszéltem, akik tanakodtak, vakaróztak, hogy ők nem is tudják, hogy ez menne-e nekik, és végül úgy döntöttek, hogy nem. Nekik már csak az önigazolás marad, hogy: Nekem úgysem menne ez. Sovány vigasz, és főleg kényelmes álláspont. „Ne csináljunk semmit, mert úgysem fog sikerülni.” Akinek meg sikerül, az meg rohadt szerencsés, mi?

Volt olyan ismerősöm is, aki Moszkvában élt évekig, és azzal hárította el az üzleti ajánlatot, hogy az oroszok nem kávéznak, és ez úgysem fog összejönni. Persze lehet, hogy neki lesz igaza, bár én nem adom fel továbbra sem. Csak nem értem az embereket. Van immáron két olyan regisztráltam, akik kitöltötték ugyan a belépési nyilatkozatot, de aztán meggondolták magukat. Mintha visszaadták volna a nyertes lottószelvényt.

szerencse

Hát nooormális?

Nem szimpatikus álláspont, ha valaki azért lépne be hozzám, hogy majd őhozzá belép valaki, aki majd nagy hálózatot épít, és így ő majd bevételre tesz szert. De ha jobban meggondolom, ha ezért csatlakoznál, akkor is azt kellene tenned, hogy minél több embert léptessél be, mert ezzel növeled az esélyét annak, hogy találsz egy ászt. Vagyis ugyanazt kellene tenned, amit én teszek most, hogy érdeklődőket keresek. És most komolyan kérdezem, hogy nem ér meg két mozijegy árát az, hogy a lehetőségét megteremtsd annak, hogy meggazdagodj?

Egy apró, és friss információ a cégről: A világranglistán tavaly óta 12 helyet ugrott előre, ami a forgalmát illeti. Mert jó a marketingterv, és mert jó a termék. Mire vársz még tulajdonképpen? Ha érdekel a konkrét ajánlat, írd be a neved és az email címed.

  • A következő oldal megtekintéséhez kérjük add meg a neved és az e-mail címed.





Hinni, vagy nem hinni

Hinni, vagy nem hinni

Hinni, vagy nem hinni

Inkább csalódom, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek… Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!

/Müller Péter/

Hinni vagy nem hinni

A napokban a korábbi jelentkezőink között szétküldtünk a párommal egy google kérdőívet. 5 kérdés volt rajta, kértük, hogy értékeljék a folyamatot, a jelentkezésüktől egészen addig, hogy nem csatlakoztak a csapatunkhoz. Szeretnénk folyamatosan javítani a módszereinket, és szeretnénk, ha sok ember megtalálná a megoldást az anyagi helyzetére. És itt jön be a képbe a hit. Ugyanis többen azt válaszolták, hogy nem hiszik el, hogy ez a módszer működik.

Véleményem szerint két hibát követhetünk el. Elhiszünk egy hazugságot, vagy nem hisszük el az igazat. Szerintem sokan azt képzelik, hogy biztos ami biztos, nem hisz el semmit. A mai világban rengetegen próbálják megvezetni a másikat, egész iparágak alakultak arra, hogy az embereket befolyásolják. De van itt egy szerintem érdekes összefüggés. Mondjuk vannak olyan emberek, teszem azt mint én, akik úgy tiltakoznak a mai kor erkölcsi színvonala ellen, hogy csak azért is becsületesek maradnak. Könnyen vagyok, – mondhatod magadban – keresek annyit, hogy ne kelljen becstelennek lennem. Lehet. De most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy még a szűkebb környezetem sem veszi feltétlenül észre, hogy én gerinces vagyok. Nem hisznek nekem sem. Biztos, ami biztos. Csakhogy ebből az következik, hogy egyrészt kárt okoz saját magának, ha elutasít valami jó dolgot, másrészt egyre inkább olyan világban fog élni, amiben nem akar. Egyre kevesebb becsületes ember marad, mert manapság becsületesnek lenni nem kifizetődő. De legalább erkölcsileg elismernék az embert.

Véleményem szerint ha szeretnénk javítani a társadalmi morálon, azt nekünk, egyszerű embereknek kell elkezdenünk. Higgyünk egymásban, és segítsük a másikat önzetlenül. Igen, sokat fogunk csalódni. Bár idővel megtanuljuk majd kiszűrni azokat, akik be akarnak csapni. De szerintem másként nem érdemes élni. Csak akkor fog valami változni, ha mi megváltoztatjuk. Tulajdonképpen van más választásunk? Én minden esetre a jóra szavazok. A barátságra, a szeretetre, a jókedvre, az egészségre és a jólétre.

Megerősítések

Megerősítések

megerősítések

Megerősítések

A napokban volt egy érdekes telefonhívásom, ami megmozgatta az agysejtjeimet. De a dolognak előzménye van. Volt egy érdeklődő a jelölt kereső oldalamon, akivel beszéltem, és elküldtem neki a saját készítésű 17 perces prezentációt az üzletről. Ezt írta vissza:

Kedves Zoltán!

Megnéztem a vídeót nagyon egyértelmü,nyílt és érthető.Szeretnék csatlakozni önökhöz szeretném ha a szponzorom lenne akár ön akár a kedves felesége.Mik a további teendöim?

Üdv:Mónika

 

Erre elküldtem „posta fordultával” a linket a regisztrációs laphoz, és kerestem telefonon. Nem vette fel, nem válaszolt a email-re, nem hívott vissza, és nem regisztrált. Ez már nem az első eset, úgy tűnik a társadalom ma ott tart, hogy nem mondja meg senki, hogy igazán mit gondol, hanem sumákol (csak nem értem, hogy minek) aztán meg nem kommunikál. Nyugodtan megírhatta volna, hogy meggondolta magát, szerintem egy korrekt ember így viselkedik. Betettem ezt az esetet is a többi közé. Viszont egy hónap elteltével csörgött a telefon, és ő keresett egy nagyszerű üzleti ajánlattal, amivel akár 5000 forinttal is csökkenthetem a mobiltelefon számlámat, és akár már az első hónapban is 100 000 forint lehet a jutalékom. És azért keres, mert az én hálózatomnak szeretne tartani a felső vonala egy bemutatót, és hogy hamarosan a gázszámlát, meg a villanyszámlát is lehet majd csökkenteni ezzel a hálózattal. Most egy kicsit elemezném ezt a történetet, mert nagyon megerősített, hogy jó helyen vagyok ott, ahol vagyok.

Azt tegyük félre, hogy olyan emberhez nem csatlakoznék, aki nem írja meg becsületesen, hogy meggondolta magát a belépéssel kapcsolatban, vegyük csak az ajánlatot szemügyre. Azt nem mondta a hölgy, hogy 80 000 forint a beugró ebbe a hálózatba, és nem 5 000, mint hozzánk. Biztosan nem tartotta fontosnak. Nem tudta megmondani, hogy miből jön össze a jutalék. Ha az én jutalékom 70-80%-a az új belépők által befizetett összegből jönne össze, elgondolkodnék, hogy mennyit fogok keresni, ha már nem lép be új ember. Nálunk a regisztrációs díjból nincs visszaosztás, a mi jutalékunk csak az eladott termékek árából kerül visszaosztásra. Vagyis, ha a tagok fogyasztják a terméket, akkor van jutalék akkor is, ha éppen abban a hónapban nem lép be hozzánk senki.

Azt sem nagyon értette, hogy az én hálózatom tagjai fél Európában „terülnek el”, nem fogom őket „összehívni” egy bemutatóra, mert náluk webkonferencia nincs. Emailben sem tud küldeni anyagot, mert van ugyan valami brossúrája, és azt elküldheti ugyan, de lehet hogy nem fogom belőle megérteni a lényeget. Hát igen. Nálunk minden nap van webkonferencia, és vannak elküldhető anyagok is. Sőt, mivel nem találtam elég jónak a központi bemutatót, magam csináltam egy rövidebbet, és érthetőbbet, amit ő is látott, és ami annyira tetszett neki. Nem utaztam el sehová, hogy bemutatót tartsak. Ezeket az anyagokat ő is használhatta volna, ha hozzánk csatlakozik. Ez az online hálózatépítés nagy előnye, hogy nem kell utazgatni.

Azt is mondta, hogy náluk csak két embert kell csatlakoztatni, és utána hátra lehet dőlni. Na, ez még ami nagyon életszerű. A mostanában divatos bináris rendszer. Csak azt nem tudjuk még, hogy ez 10-15 év múlva mennyire fog működni. Én tényleg az életem végéig a jutalékomból akarok majd megélni. Nem csak néhány évig jól keresni, aztán megint valami mással próbálkozni.

Szóval hálás vagyok Mónikának, hogy felhívott, mert megerősített abban, hogy jól döntöttem akkor, amikor ezt a céget választottam. És megerősített abban is, hogy nem én rontottam el valamit, amikor nem csatlakozott hozzám. Természetesen kívánom neki, hogy sikerüljön az üzlete. Nekem azzal nem lesz kevesebb, ha neki több lesz. És kellemes Húsvétot is kívánok neki is, és mindenki másnak is. Ha bővebben érdekel, hogy mi is ez a hálózat, amit ennyire dicsérek, írd be a neved és a címed, és meglátod.

  • A következő oldal megtekintéséhez kérjük add meg a neved és az e-mail címed.





Ez a weboldal használja a Google Analytics szolgáltatást. Ha nem szeretnéd, hogy a látogatásodat érzékelje, kattints ide!
Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.

Használjuk a Google Analytics-ot.

Kérem fogadja el a Google Analytics követést. De tovább mehet úgy is, hogy ezt elutasítja. Ekkor a weboldal semmilyen adatot nem továbbít a Google Analytics-nak.