Helyzetjelentés 2012 őszén
Helyzetjelentés 2012 őszén
Előrebocsájtom, hogy heveny kétoldali őszinteségnagyobbodásom van, és már nem is műthető. Olyan helyen van, hogy a sebész már nem fér hozzá. Ezért kénytelen leszek így, kíméletlenül őszintén leélni az életem. Ennek olyan hátulütői vannak, mint ez a blogbejegyzés, ahol nem szépítem a dolgokat, leírom, amit és ahogy gondolok. Amióta hálózatot építek, vagy 150-en jelentkeztek a jelöltkereső oldalamon, így egy kicsit képet kaptam a plusz jövedelem után áhítozó emberekről. Nem mondok pontos statisztikákat, mert nagyon keveseket érdekelne, de a legtöbben keresnek valamit, de nem is tudják, hogy mit. De holnapra kellene nekik komolyabb bevétel. És egy fillérjük sincs, amit bele tudnának invesztálni. És ilyen lehetőséget keresnek, ahol ez megvalósul. Azonnal nagy bevétel, befektetés nélkül. Én a bankrablást tudnám ajánlani, bár ahogy a filmekben látom, ahhoz is kell vásárolni dolgokat. Legalább egy símaszkot, és fegyvernek látszó tárgyat.
Szerintem a legszomorúbb az, hogy ezt ők komolyan is gondolják. Nevezetesen azt, hogy van ilyen lehetőség, és hogy ez rájuk vár. És azon sem gondolkoznak el, hogy ha lenne ilyen, azt miért osztaná meg bárki másokkal. Szerintem azért lépnek be olyan „hálózatokba”, mint a nemrégen összeomlott Zeekrewards, vagy ahol degeszre lehet magukat keresni. Mert első körben nem kell befizetni semmit, és mert nincsenek tisztában a hálózatépítés lényegével: egy cég, az eladott termékei, vagy szolgáltatásai árából, jutalékot fizet az őt népszerűsítőknek. Ebből következik, hogy fogyasztani kell. Be lehet lépni valahova ingyen, de ha mindenki ingyen belép, és senki nem fogyaszt, akkor mi termeli ki a jutalékot a tagoknak? Vagy abban reménykednek, hogy majd mások fogyasztanak, ők meg majd csak a jutalékukat teszik zsebre? Sajnos van ez a feneség a hálózatépítéssel, hogy másolódik. A jó is, meg a rossz is. Ha ő ilyen parazita szemlélettel áll hozzá, akkor az ő hálózatának a munkatársai is ezt a szemléletet veszik majd át, és adják tovább. És ha senki nem fogyaszt, akkor nincs jutalék.
Ezért felsorolom, hogy kik ne álmodozzanak a hálózatépítésről, mert nem nekik való:
- Percemberkék, akik mindent azonnal akarnak. Akik nem hajlandók kivárni, amíg a befektetett munkájuk gyümölcse beérik.
- Olyanok, akiket csak a pillanatnyi előny érdekel. MOST melyik az olcsóbb. Az, hogy hosszú távon melyik termék éri meg jobban, az mindegy
- A sopánkodó, sápítozó energiavámpírok, akik mindenben megtalálják a rosszat. Aki ilyen szemlélettel áll hozzá az élethez, annak soha semmi nem lesz elég jó.
- Akik nem szeretik az embereket. Akik olyan képeket posztolnak a Facebook-on, aminek az a lényege, hogy mindenki elmehet a sunyiba, én ilyen vagyok, és kész. Egy hálózatépítő nem állhat így hozzá a többi emberhez.
- Az úgynevezett megmondó emberek. Akik mindig tudják, és meg is mondják a tutit. Azt gondolják, hogy ők mindent tudnak, és nehogy már nekik akarjon valami szponzor újat mondani.
Kedves olvasóm, gondold végig, hogy egy átlagember hogyan tehet szert arra az áhított plusz jövedelemre? Eladja a munkaidejét – ha van rá vevő – és még több mellékállást vállal. (Kifacsarják, mint egy citromot.) Vagy vállalkozást indít, amihez pénz kell. És egy vállalkozás beindításához rengeteget kell dolgozni. Nem beszélve arról, hogy semmi garancia nincs a sikerre. (Számomra ez sem nagyon vonzó lehetőség.) A harmadik lehetőség, hogy egy már létező, lehetőleg nem kezdő cégnek segít a termékeit népszerűsíteni, vagyis felépít egy fogyasztói hálózatot. Ehhez nem árt megtanulni, hogy ezt hogyan lehet a legeredményesebben csinálni. De ehhez kapsz egy szponzort, aki ezeket már tudja. Vagy legalább azt tudja, hogy kitől lehet ezt megtanulni. Ja, és ne várd meg, amíg már jön a végrehajtó, mert akkor már késő.
Erre hagy meséljek egy példát, a saját életemből. 1990-ben kerültem ki dolgozni Ausztriába. Nem tudom, hogy megéreztem-e az idők szavát, de feladtam a biztos állásomat, és kijöttem kamionsofőrnek. Akkoriban sok magyar kollégával beszélgettem jártamban-keltemben Európa útjain. Mind azt mondta, hogy ő nem bolondult meg, hogy feladja a jó állását, mikor már be is került a „pikszisbe” és már jól fizető fuvarokat kap. Aztán elszabadultak az árak otthon, és három év múlva már jött volna mindegyik ki nyugatra dolgozni. Csak akkorra már még nehezebb volt munkavállalási engedélyt kapni. És most is sokan érdeklődnek nálam, hogy tudok-e valami jó munkahelyet itt Ausztriában. Nem! Nem tudok, csak olyanokat, ahol rabszolgákat keresnek. Akiknek kihajtják a belét, belehajszolják a tilosba, és nem fizetik a büntetésüket. Mert akkora a munkaerő kínálat, hogy van elég utánpótlás, ha valaki kidől és feladja.
És itt szeretnék rámutatni a párhuzamra a hálózatépítés, és az előbbi történet között. Aki már 3 éve építi a hálózatát nálunk, az már ebből él, nincs hagyományos munkahelye. Ha most kezded el a mi segítségünkkel, jobb helyzetben leszel, mintha még lamentálsz rajta egy-két évet. Ne feledd, az élet a komfortzónádon túl kezdődik. Állj fel a fotelból, és vágj bele. Hidd el, hogy semmit nem veszítesz.
Legutóbbi hozzászólások