+436644248783 info@internetwork.hu
Otthoni munka sikeresen

Otthoni munka sikeresen

Otthoni munka sikeresen

Az első gyémánt láb

Elmesélek egy történetet valakiről, akinek 8 évvel ezelőtt egy otthoni munka volt a vágya. Egy olyan otthoni munka, amelyik segítene a megélhetésben, sőt amelyik komoly távlatokat is nyitna a számára. Strifler Lászlónéról van szó, akit mi csak Erzsikének ismerünk, és szeretünk. Emlékszem az első beszélgetésünkre. Skype-on beszélgettek Csillával, én csak hallottam, mert ki volt  hangosítva. Erzsike leszázalékolt nyugdíjasként keresett otthonról végezhető munkát, mert a havi jövedelme alulról súrolta a 30 ezer forintos „álomhatárt”. Rengeteg kérdése volt, mindent tudni akart a ganodermás kávéról, és az üzleti lehetőségről is. Volt már MLM-es tapasztalata a volt férjével, és nem is voltak benne eredménytelenek. De az már régen volt.

otthoni munka sikeresen

Strifler Lászlóné Erzsébet DXN Star Diamond

Online munka

Akkoriban volt egy kocsmájuk is, ahol keményen dolgozott, hogy menjen a bolt. De azóta elvált, és a kocsmát eladták. Ott maradt egyedül egy kisközségben, a hátrányos Békés megyében, a román határ közelében. Te mekkora összeggel fogadtál volna arra, hogy az Isten háta mögötti faluban élő, 30 ezer forint körüli jövedelemmel rendelkező rokkantnyugdíjas sikeres lehet egy MLM-ben? Ugye elég reménytelennek tűnik ez a dolog? Erzsike sem mondott rögtön igent. Megbeszélte a lányával is, aki friss diplomásként akkoriban Pesten lakott. Szerencsére Anita eléggé képben volt az online világ, az internet adta lehetőségek tekintetében, így aztán Erzsike beregisztrált hozzánk, majd röviddel később Anita is, őhozzá.

„Felrobbant az internet”

Nem szeretem, amikor az online bulvár oldalak ezzel a túlzott jelzővel akarnak rávenni arra, hogy rákattintsak egy cikkjükre. De most talán használhatom én is ezt. Mert valami hasonló dolog történt. Akkoriban az európai DXN minden tag részére ingyenesen biztosított egy profi weboldalt, webáruházzal, és blogolási felülettel, vagy 25 nyelven. Ezek voltak a híres „barna oldalak”. Sajnos ez a rendszer már megszűnt, de mi, a saját csapatunk számára létrehoztunk valami hasonlót. Messze nem olyan tökéletes, de a semminél sokkal jobb. És ilyen most senkinek nincs, csak nekünk. 🙂 

De Erzsikéhez, és a lányához, Anitához visszatérve, a két „csaj” összefogott, és csúcsra járatta a „barna oldalt”. Ingyenes apróhirdetéseket adtak fel, eszméletlen mennyiségben, és naponta képesek voltak 10 000 látogatót terelni erre a weboldalra. Na, ez már legalábbis „megrepeszti” az internetet, ha ketté nem is töri. Anita frissítette a hirdetéseket, Erzsike meg telefonon beszélt az érdeklődőkkel. Az otthoni munka mindig is kedvelt hívószó volt, így jöttek is a belépőik.

A sikerért meg kell dolgozni

Egy MLM rendszerben a bevétel a hálózat fogyasztásától, és az üzleti szinttől függ. Az ingyenes hirdetőoldalakon sok ember keres munkalehetőséget, internetes munka, vagy otthoni munka kategóriában, de az MLM, a több szintű értékesítés igazából vállalkozói tevékenység. Még akkor is, ha remekül lehet otthonról, az internetet használva végezni. Meg kell tanulni a fogásokat, el kell sajátítani egyfajta vállalkozói gondolkodásmódot. És késznek kell lenni az új ismeretek befogadására, és el kell fogadni azt, hogy ez óhatatlanul is személyiségfejlődéssel jár. (Sokan úgy akarnak változást, hogy ők ne változzanak.)

Az MLM siker az egy rögös út, de aki kész megdolgozni a sikeréért, az boldogulni fog. Ez a saját tapasztalatom. És Erzsike hajlandó volt keményen dolgozni, és tanulni. A munkatársai közül már sokkal kevesebben. De ez is csak egy nehézség, amit az ember megtanul leküzdeni. Bár komoly csalódás, amikor valaki, akivel éveken át egy hajóban eveztünk, átül egy másik hajóba, vagy éppen csak abbahagyja az evezést. De nem mindenki egyformán kitartó. Természetesen nagyon megéri dolgozni a sikerért, mert az a közhiedelemmel ellentétben nem hullik az ember ölébe. Erzsike hatalmas személyiségfejlődésen ment keresztül, rengeteg mindent megtanult, és jó vezető vált belőle. Azt gondolom, hogy a példája még sokakat inspirálni fog. Jó szívvel ajánlom bárkinek, hogy csatlakozzon a csapatához.

A jó példa ragadós

Anita az elején csupán a hirdetések feladásában segített az anyunak, de később ő is kedvet kapott erre az üzletre, arra, hogy online, a háttérből is lehet ezt eredményesen építeni, és egy sikeres blogger lett. Mostanra már ő is Star Ruby, vagyis csak egy szintre van a gyémánttól. Végülis páholyból látja, hogy az anyunak megy. Mi azt tapasztaljuk, és ezért ezt ajánljuk mindenkinek, hogy csinálja ezt az üzletet párban. Akár férj, és feleség, akár két barát, vagy barátnő, vagy szülő, és gyerek. Mert csapatban megy ez igazán jól.

Otthoni munka sikeresen, SD május 21-én

Azt tartja a babona, hogy a 21 egy szerencseszám. Hát Erzsikének pont május 21-én kerültek be a pontok, minősült a hatodik SA-ja, és ezzel sikerült az utolsó feltételt is teljesítenie. Egy 8 éves kitartó út fontos megállójához érkezett el ezzel. Ez nem az út vége, hisz innen lehet emelkedni igazán. Az ő példája ékesen bizonyítja, hogy nincs kilátástalan helyzet, még havi 30 ezerből is el lehet kezdeni, és még egy kis faluból is el lehet érni nálunk a gyémánt szintet. Ha valakiben megvan a kitartás, és ha az akarata erősebb, mint az esetenkénti elkeseredése, ha a dolgok nem akarnak úgy alakulni, ahogy szeretné.

Néha van, hogy “szakértők” jól megmondják nekünk a tutit, hogy az MLM miért hülyeség. Ezt sokszor elég agresszíven teszik. Ez egy népszokássá vált. Az emberek mindenben szakértenek, különösen olyan dolgokban, amiről semmit nem tudnak, még csak meg sem próbálták soha. De ez az üzlet sokkal több barátot, példaképet, és hasznos tudást ad nekünk, mint amennyi kellemetlen pillanatot. És az egyik legnagyobb öröm tényleg az, amikor valaki olyan lesz itt sikeres, akinek a sikerében talán egy kicsi részünk nekünk is volt. Ha más nem, legalább annyi, hogy elé került a weboldalunk. De ez egy ilyen igazságos üzlet. Csak akkor leszel egyre sikeresebb, ha az átadott tudásod révén a munkatársaid is sikeresek lesznek.

Mi a kifogás?

Nem akarok kellemetlen kérdéseket feltenni, de ha te is egy otthoni munka lehetőséget keresel, a te helyzeted milyen Erzsike helyzetéhez viszonyítva? Ha jobb, akkor neked miért ne sikerülhetne, ha neki sikerült? Ha meg még annál is rosszabb, akkor miért ne bizonyíthatnád, hogy még onnan is meg lehet csinálni? Hidd el, hogy egy DXN gyémánt megfelelő havi forgalommal nem keres rosszul. Ezen a szinten már belép a nemzetközi nyereségrészesedés is, ugyanis a DXN a teljes bevételéből 2%-ot szétoszt a gyémántjai között minden hónapban. Ezzel olyan forgalom után is kapsz jutalékot, amit sem közvetlenül, sem követve nem te generáltál.

Executive Star Diamond

otthoni munka eredményesen

DXN Executive Star Diamond kitűző

Apropó. Azzal, hogy az első munkatársunk elérte a gyémánt szintet, mi is új szintre minősültünk. Az Executive Star Diamond szintre. Már csak 19 ilyen gyémánt lábra vagyunk a Crown Ambassador szinttől. Minél több embert segítünk hozzá a sikerhez, annál sikeresebbek lehetünk mi magunk is.

Gyere, legyél az egyik új gyémántunk!

Ha többet akarsz megtudni, iratkozz fel a hírlevél sorozatunkra, vagy írj nekünk a kapcsolatfelvételi űrlapot használva!

 

Ez a weboldal használja a Google Analytics szolgáltatást. Ha nem szeretnéd, hogy a látogatásodat érzékelje, kattints ide!

Használjuk a Google Analytics-ot.

Kérem fogadja el a Google Analytics követést. De tovább mehet úgy is, hogy ezt elutasítja. Ekkor a weboldal semmilyen adatot nem továbbít a Google Analytics-nak.