Közöny vagy empátia?
Avagy miért nem szabad segíteni egy lepkének?
Ennek a weboldalnak a fő mondanivalója, hogy empatikus módon is lehet sikeresen fogyasztói hálózatot építeni. Nem marketing bullshit, hogy sokan találnak meg bennünket, akik a termékeink, vagy az üzletünk iránt érdeklődnek. Egy részükből aztán fogyasztó, vagy üzletépítő munkatárs lesz, a másik – a nagyobbik – részükből nem lesz semmi. De vajon közöny, vagy empátia a részünkről, hogy annyira sokan morzsolódnak le? Szeretném azt hinni, hogy empátia, és a lepke példáján akarom bemutatni, hogy miért.
Miért ne segíts egy lepkének?
A lepke a bebábozódott hernyóból fejlődik ki. Ahogy belül növekszik, egyre szűkebb lesz
neki a hely, végül a szárnyával szétrepeszti a burkot és kibújik. Az erőlködés hatására
a testnedvek belepréselődnek a szárnyba és kifeszítik azt.
A lepkének viszont sietnie kell, mert a levegőn a puha szárny gyorsan keményedik. Ha nem feszíti ki teljesen, akkor gyűrött állapotban szilárdul meg. Az ilyen lepke nem képes a repülésre és elpusztul. A bábból kibújó, magát kiszabadítani igyekvő lepkének nem szabad emiatt segíteni, mert a pusztulását idézzük elő.
Miért ne segíts egy érdeklődőnek?
2011 óta foglalkozunk a DXN termékeivel. Amit egy átlag internetező tud róluk, az a gombostű feje. Amit mi tudunk, az a jéghegy csúcsa. És amit a terapeuták tudnak, az talán az egész jéghegy. Azok az információk, hogy mire jók ezek a termékek, és hogy kinek, milyen tapasztalatai vannak velük, nem ömlenek a médiákból. Ennek természetesen megvan az oka, amire magad is rájöhetsz, ha megvan a magadhoz való eszed.
Vagyis annak, aki meg akarja szerezni a tudást, annak rá kell szánnia a megfelelő időt. El kell olvasni cikkeket, weboldalakat, meg kell nézni videókat. Aki sajnálja rá az időt, az nem szerzi meg a tudást, tehát azt nem is tudja a maga hasznára fordítani. Ma az információ korát éljük, élet és halál múlhat azon, hogy egy bizonyos információ birtokában vagyok, vagy nem. Csakhogy az érdeklődőink egy része, ahogy az manapság divatos, instant, azonnali megoldásokat szeretne. Dehogy szánja ő rá az időt olvasásra, meg videók nézésére.
Nem erőlködik, hogy belepréselje a testnedveket a szárnyába. Én hiába tudom, hogy ha ezt nem teszi, nem fog tudni repülni. Én hiába tudom, hogy mennyire hálás lenne később, hogy elkezdte az üzletet, vagy akár csak a termékeink fogyasztását is. Én hiába tudom, hogy fontos lenne neki, mert ő még nem jutott el odáig, hogy ezt ő is tudja. Ő még ott tart, hogy mennyire ízlik neki a kávénk, meg ott, hogy vajon a munkatársainak, vagy a barátainak vajon mennyire ízlene. Pedig itt sokkal többről van szó.
Közöny, vagy empátia
a részemről, hogy békén hagyom őket, és rájuk bízom, hogy az életet választják, vagy rohannak tovább, még kecsegtetőbb lehetőségek után kutatva? Nézd, én tudom, hogy mire képesek a mi termékeink, még ha egy weboldalon nem is beszélhetek róla. Ha erőszakosabban, nyomulósabban viselkednék, vagy használnék meggyőzési technikákat, sok életet meg tudnék menteni. Sokkal többet, mint most. De a lepke példája mutatja, hogy nem szabad segíteni neki, mert életképtelen lesz. Rá kell hagynom mindenkire, hogy eldöntse, hogy mit választ. Megmarad a gombostűnyi információval, és a gyűrött szárnnyal a talajon, vagy elkezd repülni. Neki kell akarnia. Nagyon kell akarnia! Erőlködnie kell, hogy felröppenhessen a levegőbe. Onnantól már segíthetek neki, és szívesen is teszem, mert akkor már érdemes is neki segíteni.
Legutóbbi hozzászólások