+436644248783 info@internetwork.hu

Külföldi munka, amire mindenki vágyik

Minden éremnek két oldala van

külföldi munka

Manapság a külföldi munka sokak számára az egyetlen alternatívának számít egy jobb életre. 1990-ben így voltam én is. Azzal a szándékkal mentem Tirolba, hogy 2 év külföldi munka árán megváltom az életem, hiszen a magyarországi fizetésem tízszeresét kerestem meg. Aztán tovább maradtam… Ekkora különbség manapság már nincs, de valóban, a külföldi munka még mindig sokkal jobban fizet.

Akiknek bejött a külföldi munka

Az elmúlt több mint 2 évtized alatt bejártam Európát, és nagyon sok kint élő, és dolgozó magyarral találkoztam. Természetesen voltak, akik már jól beszélték a nyelvet, és a tanult szakmájukban dolgoztak. Nyugat Európában szépen meg lehet élni, ha a család felnőtt tagjai dolgoznak, de be kell osztani a fizetést, és ellen kell állni a marketing trükköknek. Akkor jut is, marad is.

Az érem másik oldala

Legalább annyi magyarral találkoztam azonban külföldön, aki nem beszélte olyan jól a nyelvet, hogy a tanult szakmájában dolgozhasson. Szobalányok tanári diplomával, vegyészmérnök, vagy gimnáziumi tanár kamionsofőrként. Vannak olyan szakmák, ahol, amíg nem beszéled felsőfokon a nyelvet, nem tudsz elhelyezkedni. Arról nem beszélve, hogy a tapasztalatom szerint egészen ritka az az ország, az a nép, amelyik teljesen elfogad téged maguk közül valónak. Egy török barátom úgy fogalmazta ezt meg, hogy nekünk, külföldieknek háromszor olyan jónak kell lennünk.

Az én megoldásom

Van egy olyan lehetőség, ahol nem számít a származásod, a vallásod, vagy a bőr színed. Igen, a hálózatépítésről beszélek. Ha nyitott vagy annyira, hogy még a következő néhány sort is elolvasd, elmondom, hogy mire gondolok. A cég, amelyiknek a termékeivel foglalkozom, a DXN, nagyon sikeres az Arab öböl országaiban. Dubai, Katar, vagy az Egyesült Arab Emírségek. Mit gondolsz, hogy ott ki foglalkozik vele? A helyiek? Aligha, hiszen fizetést kapnak a kormányuktól a semmittevésért is. Az ott élő indiaiak, Fülöp szigetekiek, vagy más vendégmunkások, akiket szintén a külföldi munka csábított oda. És amióta hálózatot építenek, jobban élnek, mint az ott élő arabok. Persze nem mindenki, hanem azok, akik megtanulták a szakmát, és nem csak addig dolgoztak az álmukért, amíg el nem fáradtak, hanem utána is.

Miért a külföldiek?

Természetesen megtaláltak engem már sokan, osztrákok, németek, és svájciak, hiszen a német nyelvterületen építem a hálózatom. De azt tapasztaltam, hogy nincs bennük elég kitartás ahhoz, hogy egy ekkora projektet végigvigyenek. Nincs bennük elég motiváció, hiszen túl jól élnek. Persze szeretnének még jobban élni, de nem nagyon akarnak érte küzdeni. De ha te külföldön élsz, akkor azt bizonyítja, hogy van benned tetterő, nem adtad fel a harcot, és bele mertél vágni abba, hogy idegenbe gyere. A termékek kiválóak, és a nyugat európaiak jó törzsvásárlók. Csak valakinek össze kell belőlük rakni egy hálózatot, mert ők nem fognak. Miért ne vennéd ki te is a részed ebből? Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Ha már unod, hogy a külföldi munka sokszor rabszolgamunka is egyben, nincs mit veszítened.

[stextbox id=”info” caption=”Gondold végig!” float=”true” color=”000000″ ccolor=”000000″ bgcolor=”FFFB8C” cbgcolor=”FFC21C” bgcolorto=”FFE438″ cbgcolorto=”FFC21C”]Nem unod még, hogy mivel nem beszéled elég jól a nyelvet, csak az aljamunka jut neked? Sokkal értelmesebb vagy a főnöködnél, de mivel külföldi vagy, meg mivel te vagy az alkalmazott, szót kell neki fogadni? Nem akarsz végre független lenni tőle? Inkább húzz belőlük hasznot, és nőj a fejükre![/stextbox]

A főoldalon írok arról, hogy miért tartom a network marketinget egy olyan szakmának, amit tényleg érdemes megtanulni. Ha te elégedett vagy azzal, hogy külföldön élsz, megtaláltad a számításod, és nem akarsz más emberek anyagi, vagy egészségi problémáján segíteni, akkor ez tényleg nem neked való. De ha többre vágysz, elismerésre, jó társaságra, pozitív beállítottságú emberekre, és nem utolsósorban pénzre, akkor ezt neked találták ki.

Én miért csinálom?

Nagyon jó érzés, ha tudok valakinek segíteni. (Hiszed, vagy nem, ez így van.)A napokban az egyik ukrán származású munkatársam édesanyjának segített a ganoderma. És ez nagyon jó érzés, amikor hálásak érte neked. Akkor is népszerűsíteném a ganodermás kávét, ha nem fizetnének érte. Én fanatikus vagyok, ezt el is ismerem, és olyan emberekkel szeretnék együtt dolgozni, akik szintén képesek fanatikusan dolgozni egy célért. Persze minden ügyfelet nem akarok elvenni a gyógyszeripari konszernektől, mert nagyon megharagudnának rám. Szóval, ha nem érzed magadénak a mi célunkat, bocsánat, hogy az idődet raboltam. De ha igen, akkor csináljuk együtt. Hagyj üzenetet, és tudj meg többet!

Ez a weboldal használja a Google Analytics szolgáltatást. Ha nem szeretnéd, hogy a látogatásodat érzékelje, kattints ide!
Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.

Használjuk a Google Analytics-ot.

Kérem fogadja el a Google Analytics követést. De tovább mehet úgy is, hogy ezt elutasítja. Ekkor a weboldal semmilyen adatot nem továbbít a Google Analytics-nak.