+436644248783 info@internetwork.hu

Mi az MLM legnagyobb nehézsége, és mi rá a megoldás?

A network marketing legnagyobb kihívása, az MLM legnagyobb nehézsége, a sok elutasítás. Had meséljek el egy történetet. Egy volt kamionos kollégám, Isten nyugosztalja, aki bejárt mindent Bagdadtól, Teheránon át a világ végéig, mindig azzal kezdte a történeteit, hogy: hazudhatnék is, de minek. Hát én sem fogok hazudni, mert minek. Ez egy igaz történet, amiből megérted, az elutasítások hátterét.

mlm legnagyobb nehézsége

Az elutasítások oka

Van a családban valaki, aki gyerekkorunk óta ismer bennünket, és jó a kapcsolatunk. Élete során olyan 50 éven át dohányzott, és ez rendesen meg is látszik a lábában a hajszálerek állapotán. Vélhetőleg ennek hatására kialakult egy fekély a lábfején, ami nem akart begyógyulni. A krémektől, a mágnes terápián keresztül, a ráolvasásig mindent megpróbált, de nem használt semmi. Csilla, a párom, ajánlotta neki a DXN termékeit, amire az volt a reakció, hogy persze, mindenki el akarja adni a termékét, még szép, hogy dicséri. De ő nem hisz ezekben a hókuszpókuszokban. Én ráhagytam, mert az akarata ellenére én nem akarok senkit megmenteni, de Csilla nem. Szelíd erőszakkal csak rábeszélte az idős urat, hogy használjon bizonyos termékeket. És mit ad Isten, néhány hét után begyógyult a seb. Amire az idős úr, de mint akinek a fogát húzzák, azt nyilatkozta, hogy nem tud másra gondolni, mint arra, hogy ezek a termékek segítettek.

Mi a megoldás

A történet lényege, hogy még olyan ember is, aki téged jól ismer, sőt kedvel. Aki a tisztességedet illetően nem kételkedik benned, még neki is az első reakciója az, hogy ezt te biztosan csak anyagi érdekből mondod. Munkatársak, barátok, volt osztálytársak, mindenki. Hát persze, hogy ezt fogják gondolni vadidegenek, akik nem is ismernek. Ez tehát a probléma, a legnagyobb akadály, ami miatt a legtöbb ember bele sem kezd a hálózatépítésbe, mert az ember azt, ha nem fogadják el, ha elutasítják, nagyon nehezen viseli. De erre van egy tuti megoldás: érj el sok embert! Ha minden nap van 2-3 érdeklődőd, aki meghallgatja a prezentációdat, vagy feliratkozik a hírlevél sorozatodra, mit érdekelnek a “nem”-ek? Mit törődsz azokkal, akik nem megmenthetők? Persze, kár értük, de a saját életükért, mégis csak ők a leginkább felelősek, nem? Mentsd meg azokat, akik ezt szeretnék! Keresd azokat, akik nyitottak, és elfogadják a segítségedet! Találd meg azokat, akik, ha nehezen is, de beismerik, hogy nem tudnak másra gondolni, mint hogy ezek a termékek segítettek! Ehhez pedig tanulj meg eredményes módszereket, és menni fog, mint a vízfolyás.

Summary
Mi az MLM legnagyobb legnagyobb nehézsége, és mi rá a megoldás?
Article Name
Mi az MLM legnagyobb legnagyobb nehézsége, és mi rá a megoldás?
Description
Az MLM legnagyobb nehézsége egyértelműen a sok elutasítás. Ebből a cikkből kiderül az elutasítások legfőbb oka, és megoldást is kínálok ellene.
Author

Használjuk a Google Analytics-ot.

Kérem fogadja el a Google Analytics követést. De tovább mehet úgy is, hogy ezt elutasítja. Ekkor a weboldal semmilyen adatot nem továbbít a Google Analytics-nak.