Soha többé létbizonytalanságot!

2020 február-március sok ember számára végzetes volt. Nem, nem a vírusfertőzésbe pusztultak bele! Hanem a karanténba.

  • Kisvállalkozók, akik eddig is épp hogy csak a felszínen tudtak maradni.
  • Alkalmazottak, akiket hazaküldtek, és már nem volt cég, ahová visszamehettek volna dolgozni.
  • Masszőrök, fodrászok, éttermek, kisvendéglők, akik vendégek nélkül bevétel nélkül maradtak.
  • Olyan alkalmazottak, akiknek azért kellett távol maradni a munkából, mert a gyerekeik nem járhattak iskolába.
  • A szórakoztatóiparban tevékenykedő énekesek, zenészek, stand up-os humoristák, akiknek elmaradtak a fellépéseik.

De a sort még sokáig lehetne folytatni, arra is kitérve, hogy ezek az emberek, kitől, milyen segítséget kaptak. Kinek sikerült otthonról dolgoznia, hogy megtarthassa a munkahelyét? De a kérdés nem ez!

Klimax

A kérdés az: mit teszel annak érdekében, hogy ez veled ne történhessen meg?

Gondolkodsz-e már a megoldáson, egy valódi válságálló otthoni munkán? Milyen vállalkozás az, amit tényleg végezhetsz akár a lakásodba bezárva is, ha van elég kaja a kamrában? Vagy milyen alkalmazotti állás, amelyben biztos lehetsz benne, hogy a cég, amelyik alkalmaz, nem megy tönkre az elmaradó ügyfelek miatt? Van ilyen egyáltalán?

Az embereknek megváltoztak a szokásaik 2020 márciusa óta. Nem járunk társaságba, nem nagyon megyünk moziba, színházba, koncertekre, étterembe. Egy kicsit mindenki fél, vagy talán csak óvatos. Milyen vállalkozás az, amelyik ezeknek a negatív hatásoknak is ellenáll?

Én tudok valamit, ami 2008-ban is, és 2020 tavaszán is bizonyított!

A kérdés az: mit teszel annak érdekében, hogy ez veled ne történhessen meg?

Gondolkodsz-e már a megoldáson, egy valódi válságálló otthoni munkán? Milyen vállalkozás az, amit tényleg végezhetsz akár a lakásodba bezárva is, ha van elég kaja a kamrában? Vagy milyen alkalmazotti állás, amelyben biztos lehetsz benne, hogy a cég, amelyik alkalmaz, nem megy tönkre az elmaradó ügyfelek miatt? Van ilyen egyáltalán?

Az embereknek megváltoztak a szokásaik 2020 márciusa óta. Nem járunk társaságba, nem nagyon megyünk moziba, színházba, koncertekre, étterembe. Egy kicsit mindenki fél, vagy talán csak óvatos. Milyen vállalkozás az, amelyik ezeknek a negatív hatásoknak is ellenáll?

Én tudok valamit, ami 2008-ban is, és 2020 tavaszán is bizonyított!

Azonban kétféle ember van!

Az egyik ember

  • azt gondolja, hogy olyan még soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna, vagyis szükségtelen cselekedni
  • megelégszik azzal, hogy osztja az észt a Facebook-on, és mindenkit elküld melegebb éghajlatra
  • vég nélkül panaszkodik, és siránkozik
  • szerinte a biztos megélhetés úgyis csupán szerencse dolga, és elég tátott szájjal várni a sült galambra
  • olyan, mint Besenyő Pista bácsi, mindent tud, és mindenkinek ő akarja megmondani, hogy mi a hülyeség, és mi nem
  • soha semmibe nem mert még belefogni, a saját életének csupán mellékszereplője

Ha ebbe a csoportba tartozol, ne is olvass tovább!

A másik ember

  • ha valamivel nem elégedett, akkor változtat rajta nyavajgás helyett
  • nem mással foglalkozik, hanem elhatároz valamit, és azt megvalósítja
  • tisztában van azzal, hogy két dolog miatt nem érdemes panaszkodni. Amiatt, amin nem tud változtatni, és amiatt, amin tud.
  • tudja, hogy a szerencse csak azzal táncol, aki a táncparketten van
  • nincs késztetése arra, hogy másokat jól kiosszon
  • nem gondolja magát mindentudónak, hanem nyitott a szokatlan megoldások felé is

Ha ebbe a csoportba tartozol, akkor van segítség

Ennek a vállalkozásnak melyek a főbb jellemzői?

  • tapasztalatok alapján akkor szárnyal igazán, amikor mások csak vegetálnak
  • tényleg nem szükséges hozzá befektetés, bár ha egy huncut fillért sem vagy hajlandó beletenni, akkor ez nem neked való
  • a saját tempódban dolgozhatsz, senki nem noszogat, pláne nem ordibál veled
  • minden, de minden elvégzett munkának megkapod az ellenértékét, nem veszítesz el semmit, amit már elértél
  • onnan dolgozol, ahonnan akarsz, és azzal a módszerrel, amelyik neked tetszik
  • minden oktató anyag, amelyre szükséged van, ingyen a rendelkezésedre áll
  • csapatban dolgozol, ahol a többiek felemelnek, és inspirálnak, nem lefelé taposnak
  • minden, amire szükséged van megtanulható, semmilyen különleges képesség nem kell
  • rengeteg emberen tudsz segíteni, és vagyunk néhányan, akiknek ez fontos

 

Hát ez nagyon úgy hangzik, mint egy tipikus MLM duma…

Így is van, ez tényleg úgy hangzik.

  • És már látod a szemed előtt a hatalmas árú belépőcsomagokat, amiket “ajánlatos” megvenni.
  • A túlárazott, bár állítólag tényleg jó termékeket, amikkel tele kell vásárolnod a garázsodat, és meg kell próbálnod rásózni az ismerőseidre.
  • Arra gondolsz, hogy a szponzorod majd kiabál veled, hogy hány embernek mutattad meg a héten az üzletet.
  • Kiver a víz a gondolatra, hogy a barátaidat kell majd vegzálnod, és megdolgoznod, hogy beleimádkozhasd őket a hálózatodba.
  • És rettegsz, hogy be kell áldoznod a baráti köröd az üzleted oltárán.

És totálisan igazad van, az ilyen üzlet a földi pokol. 

Hidd el, hogy ha erről volna szó, én sem lennék itt.

De szerencsére szó sincs ilyesmiről. Nincs az a pénz, amennyiért hajlandó volnék ezt csinálni!

A világ legnagyobb ganoderma termesztője, aki egyben a piacvezető cég is, annyira jó termékekkel foglalkozik, hogy csak elvétve találunk olyanokat, akik semmilyen hatást nem tapasztalnak amikor elkezdik fogyasztani őket. Ezeket a gyógygombákat, a fermentált italokat, és a valóban csúcsminőségű kozmetikumokat senkire nem kell rábeszélni. És ezt a minőséget ilyen áron egészen biztosan nem kapod meg sehol. Pláne olcsóbban nem. Az a rengeteg pozitív visszajelzés, amit kapunk, arra enged következtetni, hogy tényleg a rossz életmódunk és a táplálkozási szokásaink az okai annak a temérdek panasznak, amitől szenvedünk. És a segítség olyan közel van. Már egészen kis dózis is tetemes javulást hoz, és akkor már mindenki maga dönti el, hogy szeretné-e tartósan a jobb életminőséget, vagy inkább szenved, és panaszkodik. Nem kell ezt senkire rábeszélni, nem is lenne értelme ennek. De erről már csak privátban beszélhetek, különben megbüntetnek.

Mit mondanak a munkatársaink az üzletről?

Olyan lehetőséget kerestem, amiben kifejezhetem önmagam, ami által tanulhatok, megismerhetek új dolgokat, és esetleg még anyagi bevételem is származik belőle.

Timea

Thessaloniki, Görögország

21 éve készségfejlesztéssel foglalkozom és lassan 15 éve a saját tréningcégem a Tréning Centrum Magyarország vezetőjeként járom az országot. Most sokan kérdezhetitek, hogy mi az oka a váltásnak? Nincs váltás, maradok tréner és mellette elkezdem ezt az üzletet is. Mert szabad akarok lenni én is, és mert ezt a céget, és ezt a termékcsaládot olyannak találom, amihez örömmel adom a nevem.

Tamás

Budapest, Magyarország

Hiszünk abban, hogy jó helyen vagyunk, és ha arra kérnél bennünket, hogy egy mondatban foglaljuk össze az üzenetünket, akkor azt mondanánk, hogy: Van más élet!

Laura és Norbert

Budapest, Magyarország

Szeretem, hogy nincs kötöttség, a saját tempómban haladok, kényelmesen, otthonról dolgozhatok, és óriási a benne rejlő lehetőség..

Éva

Várpalota, Magyarország

Annyira jó, hogy kaptuk ezt a lehetőséget. Sokat szenvedtem korábban a munkahelyemen az irodában ülve egész nap és vágytam valami rugalmasabb időbeosztásban végezhető, értékes tevékenységre.

Ildikó

Budapest, Magyarország

Harminc évvel ezelőtt azt gondoltam hogy elérem rengeteg munkával hogy nyugodt életet tudok biztosítani a családomnak és magamnak. Mára már kiderült hogy ez a hagyományos formában és keretek között lehetetlen. Akkor talált rám ez az üzlet amikor egészségileg és mentálisan is elég mélyen voltam... Most azt gondolom hogy ez életem legjobb döntései közé tartozik. Ez egy varázslatos üzlet ami megváltoztathatja a gondolkodásod és az egész életed.

Lajos

Püspökladány, Magyarország

Miért higgy nekünk?

Bojtos-Sváb Csilla, és Bojtos Zoltán a nevünk, és 2011 óta foglalkozunk ezekkel a termékekkel, ezzel az üzlettel. Ez alatt az idő alatt számtalan tapasztalat gyűjtöttünk össze. A legszebb élmény az, amikor segíteni tudunk olyanoknak, akik szkeptikusak voltak az elején. Az a  missziónk, hogy valódi megoldásokat mutassunk az embereknek arra, hogyan őrizhetik meg az egészségüket, helyes táplálkozással, és helyes életmóddal, és hogy van lehetőség a gazdagabb életre, minden tekintetben.

óta fogyasztjuk

család ismerte meg általunk

Arra biztatunk minden tudatosan gondolkodó embert, hogy tegyen egy próbát, és tapasztalja meg saját maga, a hatást. Bárki bármit is mond, a saját tapasztalat számít csak. És nincs is annál jobb érzés, mint amikor segíteni tudunk egy szenvedőn.

Akarsz személyes benyomásokat szerezni?

Mindenféle kötelezettség és kényszer nélkül? Van egy privát csoportunk a Facebook-on, vagyis zárt, és rejtett, ahol minden héten tartunk webkonferenciát, mindenféle üzleti témában. Néha tart valaki egy 20-30 perces előadást, néha csak ötletelünk, és sztorizunk. Ezek a webkonferencia felvételek visszanézhetők a csoportban, de csak a csoport tagjai számára. Néha olyan dolgokról is beszélünk a termékek kapcsán, amelyek csökkenthetnék a gyógyszerlobbi bevételeit, ezért ezt nem hozhatjuk nyilvánosságra.

Ha érdekelne ez a csoport, ha szeretnél közelebbről megismerkedni ezzel az üzlettel, amit mi szenvedélyesen imádunk, kérlek, jelölj ismerősnek a Facebook-on, és kérdd, hogy hívjalak meg a csoportba! Ehhez kattints a képre!

Nem fogok hazudni neked!

Mint mindennek, ennek is vannak előnyei, és hátrányai. Mindkettőt megmutatom, nem árulok zsákbamacskát. Tudom, hogy fontos a bizalom. De bármilyen kérdésed merülne is fel, nyugodtan kérdezz, és a legjobb tudásom szerint fogok válaszolni.

Előnyök

  • válságálló, sőt inkább válság idején szárnyaló üzlet
  • egyszerűen elkezdhető, és otthonról is végezhető
  • nincs kötelező módszer, csak hatékony, vagy kevésbé hatékony
  • passzív jövedelem, mindenféle marketing “tányérpörgetés” nélkül is
  • a piacon kapható legjobb minőség, cégfüggetlen igazolások alapján
  • nem kell ismerni bizonyos embereket, sem megvesztegetni, pláne megzsarolni nem kell senkit

Hátrányok

  • nem azonnal működik
  • tanulni kell, és dolgozni, mire jövedelmez
  • szerencselovagoknak nem való
  • nem lehet megcsinálni “okosban”

Kétségeid vannak?

Megértem. Ennek a szakmának nincs jó híre. De véleményem szerint soha nem szabad általánosítani. Nem mondhatjuk, hogy minden szőke nő buta, vagy hogy a kőművesek alkoholisták. Még akkor sem általánosíthatunk, ha ahogy a humorista mondja, a rágcsáló arcú ellenőr, csak véletlen. De nem ritka. Nem általánosíthatunk, mert a Sagrada Familiát is kőművesek építették, és biztosan nem voltak részegek. Vannak kivételek, amelyek köztudottan erősítik a szabályt. Szerintem nézd meg a videót, és szerezz saját tapasztalatokat, nehogy reflexből dobd ki életed egyik nagy lehetőségét. Ha így teszel, az legyen egy átgondolt, és megalapozott döntés.

Az emberek legnagyobb tévedése, hogy azt hiszik, hogy van idejük.

/Dalai Láma/

Ha kérdésed van, hagyj üzentet most!

Kérdésed van? Hagyj üzenetet!

Adatvédelmi nyilatkozat

Hozzájárulás

5 + 9 =

Ez a weboldal használja a Google Analytics szolgáltatást. Ha nem szeretnéd, hogy a látogatásodat érzékelje, kattints ide!

Használjuk a Google Analytics-ot.

Kérem fogadja el a Google Analytics követést. De tovább mehet úgy is, hogy ezt elutasítja. Ekkor a weboldal semmilyen adatot nem továbbít a Google Analytics-nak.