Észérvek a DXN hálózatépítés mellett, és néhány ellenérv
Mindenki azt szeretné, ha jó döntéseket hozna, amikor választania kell. Főleg az elemző típusú emberek szeretik azt hinni, hogy őket nem annyira befolyásolják az érzelmek, elsősorban a tények alapján, csakis a józan eszükre hallgatva hoznak döntéseket. Pedig a valóság az, hogy sokkal inkább az érzelmeink vezetnek minket, mint a logika.
Van aki gyorsan dönt, és van, aki sokáig mérlegel, de mindenkit befolyásolnak az érzelmek.
Ez nem jelenti azt, hogy az észérvek fölöslegesek lennének. Nagyon is fontosak. Ugyanis ezekkel támasztjuk alá a főleg érzelmi alapon hozott döntéseinket.
Szeretünk esélyeket latolgatni, mérlegelni. Megpróbálunk a lehetőségeket elemezve egy kicsit a jövőbe látni, hogy megóvjuk magunkat a döntéseink negatív következményeitől, a kudarctól. Ez természetes!
Ha valaki éppen ott tart, hogy keres valami tevékenységet, amivel plusz jövedelemhez juthat, akkor jó, ha először elmegy néhány bemutatóra, meghallgat egy-két szimpatikus embert, aki üzleti lehetőséget kínál. És mielőtt végleges döntést hozna, összehasonlítja az előnyöket és a hátrányokat. Én is így tettem, mielőtt kiválasztottam a nekem való céget.
Érdemes összeírni, neked mi a legfontosabb szempont
Nekem az alábbi előnyök voltak szimpatikusak és fontosak:
Alacsony belépési költség, vagyis kevés pénzből is elkezdhetem a vállalkozásomat.
Ismert termékek, amit könnyű kínálni. Nem kell róla külön előadást tartani, hogy miért igyál kávét, vagy miért vigyázz az egészségedre. (Amikor elkezdtem, 6 évvel ezelőtt, még sokan nem tudták, hogy mi a ganoderma, mik azok a gyógygombák, – amitől ez a kávé olyan különleges – de azóta ez a helyzet már sokat változott.)
Becsületes üzlet, amit jó szívvel képviselni és ajánlani tudok. (Ezt kellett volna az első helyre írnom. Mert semmi áron nem szerettem volna úgy pénzt keresni, hogy azzal bárkit becsapok.) Mostanában egyre több olyan lehetőséget kínálnak, ami gyors meggazdagodást ígér, és a szemünk láttára zuhant össze nem is egy ezek közül.
Ez volt a három legfontosabb érv, amivel először találkoztam, és ami akkor meggyőzött. Ezekben azóta sem csalódtam, sőt. Amióta ezzel foglalkozom, sokkal többet is tudok már a cégről, a termékekről és az üzletről, így ezeket az érveket is felsorolom. De hogy nehogy azt hidd, hogy csak a jót mutatom, a végén arról is írni fogok, hogy mi szól ellene.
Tájékozódj, mielőtt döntenél!
Ezért (is) érdemes ezzel az üzlettel foglalkoznod:
A DXN CÉG ELŐNYEI
Stabil, megbízható anyacég, ami 25 éve működik és virágzik.
– Tehát ez nem azok közé a cégek közé tartozik, amelyek feltűnnek, nagyot ígérnek és 2-3 év után eltűnnek. A DXN egyre terjeszkedik, folyamatosan bővül a termékeinek száma.
Egy világ – egy piac
– A cég szlogenje: One world, one market. Vagyis egy világ, egy piac. Ez azt jelenti, hogy bárhol élhetsz a világon, építheted a hálózatod, szponzorálhatsz tagokat. Anélkül, hogy kitennéd a lábad Magyarországról. Az internet segítségével. Nekünk már több, mint 20 országból vannak csapattagjaink.
– a stabilitásnak az a másik oka, hogy a DXN-nél egy kézben van a termesztés és a forgalmazás, vagyis saját maga állítja elő a termékeit és forgalmazza rajtunk keresztül, így nincs kitéve más piaci szereplőknek vagy tényezőknek. Így nem kell attól tartani, hogy egy beszállító miatt hirtelen megdrágulnak a termékek, vagy hullámzik a minőségük.
A DXN egyik farmja madártávlatból
A stabil háttércég azt biztosítja a számodra, hogy mindig pontosan érkezik a jutalékod vagy bónuszod, amiért megdolgoztál. És nem csak egy virtuális számlán gyűlik valami virtuális összeg, hanem bármikor felveheted.
A mi csapatunk tagjaként ingyenesen kaphatsz egy ilyen weboldalt, nem kell magadnak elkészítened. www.kaveplusz.hu
A TERMÉKEK ELŐNYEI
A cég termékei a wellness iparágba tartoznak, amely egyre népszerűbb. A wellness egy életszemlélet, ha jobban tetszik egészségtudatos életmód, amely javítja fizikai és lelki egyensúlyunkat. A wellness irányzat célja, hogy a betegségek kialakulását megelőzze, valamint javítson a szellemi és fizikális fittségen, frissességen.
DXN termékek
A termékek minősége világszínvonalú. A DXN a világ első és legnagyobb ganoderma termesztő cége. Tényleg. Ez nem a „minden cigány a maga lovát dicséri” – dolog. A termékek előállítását a legszigorúbb feltételeknek megfelelően végzik. Ezt számos ISO minősítés és más tanúsítvány támasztja alá. (De nekünk nem ezek a tanúsítványok, oklevelek és díjak, elismerések jelentik a legfőbb bizonyítékot, hanem valami egészen más. Az a több száz pozitív terméktapasztalat, amit azoktól hallottunk, akik fogyasztják a termékeinket. Na AZ igazán meggyőző.)
A termékek mindenkinél működnek. Nem egy szűk csoportnak készültek, kortól, nemtől függetlenül minden korosztály talál olyan terméket, amit szeret és ami használ neki. A kisbabáknál például ajánlhatjuk a szappant és a babaolajt, a gyerekeknek a kakaót, teát és a táplálékkiegészítőket, a felnőtteknek ezen kívül a kávéink egész választékát. Az idősek is fogyaszthatják mind a gyógygomba és algakészítményeket, ihatják a gyomor- és szívkímélő forróitalokat egyaránt.
A termékek fogyasztásának nincs kockázata vagy ellenjavallata, bátran ajánlhatjuk felelősséggel, nem árthatunk vele.
A DXN-nél nem tesznek különbséget a törzsvásárlók/fogyasztók és az üzletépítők között. Ha valaki törzsvásárlóként regisztrál, mert szeretné fogyasztani a termékeket, és élvezni a 25% kedvezményt, ugyanúgy visszatérítést kap a vásárlásai után 100 pont fölött, mintha üzletépítő lenne. Bármikor dönthet úgy, hogy belefog az üzlet építésébe, és tovább ajánlja a termékeket. Az így keletkezett bónuszt levásárolhatja, vagy fel is veheti.
A webáruházból kényelmesen rendelhetsz, és az üzleted is építheted online!
Több, mint 10 féle bónusz és ösztönző, amit a munkád után kaphatsz, köztük a kedvencem, az utazás ösztönző, amivel az idén már mi is eljutottunk a cég költségén Dubaiba, egy csodás jutalomútra, ami maradandó élmény.
A DXN-nél nincs visszaesés üzleti szintben. Ha valamiért egy ideig nem vagy aktív a hálózatodban, ugyanarról az üzleti szintről folytathatod a munkát, ahol abbahagytad. Nem ér hátrány a szünet miatt, mint más hálózatoknál. Nincs olyan sem, hogy a hálózatod egy részét/lábát máshoz csatolják. Ha egyszer valaki hozzád regisztrált, akkor nem teszik át őt máshová.
A HÁLÓZATÉPÍTÉS ELŐNYEI
A meglévő munkád, vagy gyereknevelés mellett, otthonról irányíthatod az üzleted. Az online háttér nagyon erős a DXN cégnél is, de különösen a mi vonalunkban. Tőlünk sok szakmai segítséget kapsz, hogyan építheted a hálózatod az interneten keresztül. Anélkül, hogy bemutatókat kéne tartanod. Persze ha örömöt találsz benne, nyugodtan kávézhatsz az ismerőseiddel, és közben beszélhetsz nekik a termékekről, de enélkül is működik!
Ingyenes oktatás! Számos előadás, tréning felvétele elérhető a belső weboldalainkon, az intranetben, aminek a segítségével képezheted magad, hogy jobb eredményeket érj el. Miközben egy új szakmát, a hálózatépítést tanulod, már pénzt kereshetsz az üzlettel. Minél több vásárlód van, és minél nagyobb forgalom a csapatodban, annál nagyobb százalékkal részesedsz az összforgalomból.
A jövedelmed a csapatod forgalmával arányosan nő.
Te döntöd el, hogy mit szeretnél: csak egy kis mellékjövedelmet a jelenlegi mellé keresni, vagy ebből szeretnél megélni. Ha megszereted, és hivatásodnak választod a hálózatépítést, akkor arra is alkalmas, hogy lecseréld a mostani munkád. Nem csak megélni, de magas színvonalon élni is lehet a network marketingből, és erre a DXN-nél is számos példa van. Ha ez utóbbi a célod, akkor nyilván sokkal több munkát kell bele fektetned, nem csak hobbiként csinálgatni.
Karrier szempontjából nincs felső határ, a belefektetett energiádon múlik, meddig jutsz üzleti szintben, és nem azon, hogy kedvel-e a főnököd, vagy hogy milyen az iskolai végzettséged, mint a munkahelyeken. A DXN-nél is elérhető az az üzleti szint, amikor már az ebből származó passzív jövedelemből élsz. A hálózatépítés nagy ígérete a szabadság. Vagyis már nem kell dolgoznod többé, függetlenné válhatsz.
Hogy tetszene, ha nem csak pár hét szabadságod lenne?
Egy jó szponzorvonal aranyat ér! Ha jól választottál szponzort, aki maga is aktív és sikeres az üzletben, akkor az ő tudása, tanácsai, javaslatai is nagy segítségedre lehetnek a munkádban. A jó szponzortól nem csak tanulhatsz, hanem bátorít, segít fenntartani a lelkesedésed, a motivációd nehéz helyzetekben is. Ha elcsüggednél, biztat, ha pedig eredményt érsz el, együtt örül veled, elismeri a munkádat. Nem csak a közvetlen szponzorodhoz fordulhatsz tanácsért, hanem az ő szponzorához, a felső vonaladhoz is.
Pezsgő online közösségi élet. Tagja lehetsz a különböző zárt FB csoportoknak is, ahol megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, felteheted a kérdéseidet, belepillanthatsz, mások hogyan dolgoznak. Érdekes szakmai anyagokat mutatunk a hálózatépítés, a marketing, a kommunikáció területéről. Nekünk is van zárt Facebook csoportunk, a DXN My Way Team, ahol a csapatunk tagjaival osztjuk meg az információt.
Nem csak egy szponzorhoz csatlakozol, hanem egy egymást támogató, pozitív csapat tagja leszel. A DXN-nél igazán családias a hangulat. A szemináriumokon, üzleti találkozókon, a családi napokon vagy a céges utazásokon remek hangulat és nagyszerű élmények várnak. Amire nem számít az ember az elején, hogy sok hasonló gondolkodású emberrel találkozik, amiből gyakran barátságok szövődnek. Ez a hálózatépítés „nem várt mellékhatása”, a számunkra legértékesebb gyümölcse: a minőségi emberi kapcsolatok.
Ez eddig mind szép és jó, de biztos van hátrány is. Igen, igazad van, lássuk ezeket!
Milyen jellemzői vannak a DXN üzletnek, ami hátrány lehet neked?
– Nem hoz gyors meggazdagodást! Akinek azonnal kellene pénz, de legalábbis gyorsan is és sok is, annak nem ajánlom a DXN-t. Van ugyan egy Dinamikus Start Program lehetőség a DXN-nél, ami direkt a gyors indulást teszi lehetővé nagyobb értékű termékcsomagok eladásával, de ezt inkább azok tudják legjobban kihasználni, akiknek már van valamilyen mlm-es, vagy értékesítői tapasztalata. Vagy könnyen és jól kommunikálnak már eleve, és elég lelkesek hogy gyorsan beletanuljanak, és elég ambíciózusak, hogy rögtön belevágjanak, mert ez a lehetőség csak a csatlakozást követő első 12 hétre vonatkozik. Viszont a lendületért cserébe extra jutalékkal jár, a kezdők 6%-os részesedése helyett ennek tízszeresét, 60%-ot fizet.
– Nem elég behozni 3-6 „jó embert”, akik majd felépítik helyetted a hálózatot. A DXN-nél azok járnak jobban, akik inkább „kertész-típusok”, folyamatosan vetnek-ültetnek, és gondozzák a kertet, vagyis foglalkoznak az üzletükkel, törődnek a vásárlóikkal és a csapattársaikkal. És nem a „vadász-típus”, aki lerohanja a csordát, erőszakosan rádumálja az embereket az üzletre, gyorsan belépteti őket és magukra hagyja. Ez a típus mindig csak az „új zsákmányt lesi”, és nem foglalkozik a már benn lévőkkel.
– Akkor sem vagy jó helyen, ha az a típus vagy, aki nyomás alatt dolgozik jól. Van, aki hozzászokott alkalmazottként, hogy akkor dolgozik, ha nagy az elvárás, szorít a határidő, és a főnöke is örökké a sarkában van és ösztökéli. A DXN-ben nincsenek beépített kényszerek, mint pl. a hó végéig elérendő forgalom, ami nagyobb hajtásra ösztönözné a hálózatépítőket. Más cégeknél hallottunk ilyenről, és bizonyos embereknél ez működik is, különben elkényelmesedik. Itt csak magadra számíthatsz, a saját céljaidnak kell megfelelni, nem külső kényszernek. És van, akinek nincs elég önfegyelme, hogy kitartóan tegyen a céljaiért. Ő nem lesz sikeresek a DXN-ben.
Ugye, te nem vagy lusta macska? 🙂
– És végül mi sem vagyunk olyan szponzorok, akik noszogatják, számon kérik a csapattársaikat. Talán ez egy hiba, sokan jobban dolgoznak, ha valaki számon kéri tőlük az eredményeket. Mi megkérdezzük az elején, hogy hogyan szeretnéd, hogy együtt dolgozzunk, mennyire vagy önálló, milyen gyakran igényled a konzultációt. De sohasem erőltetjük magunkat másokra. A hálózatépítés egy önkéntes üzlet, és mi felnőttként kezeljük a csapattársainkat.
– Ez egy szakma, amit érdemes megtanulni. Ha nem akarsz tanulni, nem leszel sikeres. Vannak, akik ösztönösen jók a kapcsolatépítésben, és szívesen ismerkednek, segítenek másokon. Ők elég jó előnnyel indulnak a hálózatépítésben. Ha te is jól kommunikálsz szóban és írásban egyaránt, az szuper, de még mindig van mit tanulni: például marketing ismeretek nélkül nem valószínű, hogy egy szintnél tovább jutsz. Ne ijedj meg, nem kell mindent már az elején tudni, előismeretek nélkül is el tudsz indulni. Ha ebből szeretnél megélni, ahhoz fejlesztened kell magad.
Indulj el! Utána mindig a következő lépésre koncentrálj!
Szóval, ha van egy célod, amit szeretnél elérni, és képes vagy érte dolgozni, és fejleszteni magad, van hozzá kitartásod, akkor ezek a hátrányok neked nem jelentenek problémát.
Azt mondod, hogy nem is beszéltem az érzelemről, csak az érveket soroltam pro és kontra a fenti írásban? Olvass a sorok között, emlékezz vissza, mi töltött el izgalommal, aggodalommal, kétkedéssel, lelkesedéssel, a jó hír örömével és reménnyel! És rájössz, hogy nagyon is sok itt az érzelem. És kellenek a tények is, de a döntésednél te is hallgatsz a megérzéseidre, ugye?
Zolival sokat töprengünk és tanácskozunk azon, hogy hogyan érhetnénk el azokat az embereket, akiknek nagyon hasznosak lennének a termékeink, vagy azokat, akik éppen valamilyen plusz bevétel után néznének. Tehát nem azon, hogy hogyan beszélhetnénk rá valakit a termékekre, vagy az üzletre, akit nem is érdekel. Mert az egészen más műfaj. A siker kulcsa az, hogy megoldást tudsz nyújtani. Az emberek megoldásokat keresnek.Ismered a mondást, hogy:
Levezetni a lovat a folyóhoz, az semmi. De rávenni, hogy háton ússzon! Az már valami. 🙂
Hát mi nem akarunk ilyen mutatványokat csinálni. Sokan éppen azért zárkóznak el attól, hogy hálózatot építsenek, mert a fejükben az van, hogy az a siker kulcsa, ha rátukmáljuk, ráerőltetjük a termékeket másokra, vagy ha „beszervezünk” embereket az üzletbe. És ezt teljesen érthetően nem szívesen csinálná senki sem. Mert utáljuk, ha az akaratunk ellenére, vagy érdeklődésünk nélkül akarnak minket rávenni valamire. És sok MLM-es mégis ezt választja: kéretlenül nyomul, erőltet, rábeszél.
Pedig a siker kulcsa, a lényeg éppen abban van, hogy azokat kell megtalálnunk, akik már keresnek valamit. Akik például szeretnék, ha a párjuk, gyerekük, szüleik egészségesebbek lennének, azok örülnek a hírnek, hogy van egy apró zöld kis tabletta, amiből 4 szem felér egy kiló zöldség vitamin tartalmával. Vagy, hogy léteznek olyan gyógygombák, amelyek jó hatással lehetnek a vérnyomás szabályozására.
Vagy ha valaki otthonról végezhető munka után kutat, amivel pénzt kereshetne, azt valószínűleg érdekelheti az online üzletépítés, ha az nem jár azzal, hogy zaklatni kelljen másokat, vagy drága termékcsomagokat kelljen rendelnie.
Had meséljek két példát:
Glória már régóta tudta, hogy ganodermás termékekkel foglalkozom, és látta a facebookon is a megosztásaimat. Nem gondolkozott azon, hogy egy online vállalkozásba vágjon. Őt akkor, ott, amikor megpillantotta az egyik videómat, éppen az foglalkoztatta, hogy szeretné, ha ő és a családja egészségesebben táplálkoznának. Ehhez keresett valamilyen táplálék kiegészítőt, amikor megnézte a spirulinás videót, és úgy döntött, hogy megkérdezi, hogy mit ajánlanék neki. Mi kellett ehhez, hogy ő keressen meg? Mindössze tudnia kellett, hogy én ezzel foglalkozom. Időközben Glória is beszállt, és tovább ajánlja a DXN termékeit, mert meggyőződött a hatásukról. Ez a Weboldala: DXN Bristol
A második a saját példám, aki üzleti lehetőséget kerestem, és bár nagyon rossz véleményem és tapasztalataim voltak az MLM-mel kapcsolatban, eljutottam odáig, hogy ezt a lehetőséget sem zárom ki. Nyitottá váltam arra az információra, hogy hogyan is kell ezt csinálni, mert azt szerettem volna tudni, hogy van-e olyan formája, amit én is művelni tudok. Amit fel tudok vállalni, és nem ágáll ellene minden idegszálam. Leendő szponzorom egy nagyon kedves, egyáltalán nem tolakodó e-mailben tájékoztatott az üzletről. Utána telefonon is beszéltünk, szimpatikus lett ő is, az üzlet is, és belevágtam. Szó sem volt rábeszélésről, erőltetésről. Jó időben keresett, és talált meg, egy jó ajánlattal, ez volt a siker kulcsa. Nem vettem zaklatásnak, sőt, örültem neki.
Tehát az a jó hír, hogy mindössze az a dolgunk, hogy a termékeket minél több ember megismerhesse, hogy aztán saját maga eldönthesse, hogy ez hasznos-e neki, jó-e vajon arra a problémájára, amire épp megoldást keres. És az is a feladatunk, hogy minél több embernek megmutassuk ezt az üzletet, hogy aki épp ilyesmit keres, tudjon róla, találkozzon vele. Ennyi, és nem több. Nincsenek manipulációs technikák, trükkös szófordulatok, betanult szövegek. Mert aki keres valamit, annál nincs is szükség erre. Aki pedig nem, azt fölösleges erőfeszítés győzködnünk.
Lehetsz te is a jó hír terjesztője! Segíts másoknak megtalálni a megoldást a problémájukra. Hogy egészségben, jólétben élhessenek ők is, és ti is. Ha épp te is keresőfázisban vagy, vess egy pillantást erre az üzletre! Szívesen tájékoztatunk, az nem kerül semmibe neked.
Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmondja!
Kezdem a hallgatással. Állítólag Hemingway-től származik az a mondás, hogy „Az embernek két évre van szüksége, hogy megtanuljon beszélni, és további ötvenre, hogy megtanuljon hallgatni.”
És valóban, hallgatni, csöndben figyelni a másikra, nem is olyan könnyű, mint gondolnád. Hálózatépítőként meg pláne! Hiszen itt van nálad az AJÁNLAT, csupa nagybetűvel, amit nagyon szeretnél elmondani. Jó esetben szereted az általad képviselt cég termékeit, meg vagy róla győződve, hogy ez nem csak neked jó, hanem annak is segítene, akinek éppen ajánlani szeretnéd.
Az üzleti lehetőséggel pedig még inkább így vagyunk: mi, akik már benne vagyunk és értjük, látjuk, tapasztaljuk, hogy ez az üzlet működik, olyan vehemensen szeretnénk ezt elmondani, hogy az már önmagában ijesztő. 🙂
A hálózatépítők egyik tipikus hibája
Az egyik leggyakoribb hiba, amit a hálózatépítők elkövetnek, hogy mielőtt a jelölt egyáltalán kíváncsi lenne arra, amit mondani akarnak, „kidumálják az üzletből”. Miért? Mert az emberek utálják, ha el akarnak nekik adni valamit. Ki nem állhatják, ha erőltetnek nekik valamit, rá akarják beszélni őket valamire. Mert az neked fontos, és nem neki. Legalábbis ezt fogja érezni, ha nem tudod megvárni, hogy ő kérdezzen, érdeklődjön. Vagy legalább azt, hogy megnyíljon, beszéljen, mondjon magáról valamit. Mert igenis vannak neki gondolatai, sőt problémái is, amire megoldást keres. De ezt csak akkor fogja neked elárulni, ha szimpatikussá tudsz válni a számára, és elég figyelmesen és érdeklődéssel hallgatod őt.
Vizuális, auditív és kinesztetikus gondolkodás és nyelv
Erről, és az ügyfél típusokról is szó volt a múlt heti tréningen, amit hálózatépítőknek tartottunk. Beszélgettünk arról, hogy ki mit lát szívesen, ki miről hallana többet, és mit érzünk a saját bőrünkön, ha vizuális, auditív vagy kinesztetikus érzékelési és gondolkodási típusba tartozunk. Mitől van az, hogy ami az egyik ügyfelet leveszi a lábáról, az a másikat teljesen hidegen hagyja, ami az egyiknek felcsigázza az érdeklődését, attól egy másik teljesen bizalmatlanná válik. Hogyan lehet felismerni, hogy kinek hol van a motivációja, milyen értékek a fontosak a számára. Mivel lehet rájuk hatni, és mi az, amit jobb, ha szóba sem hozunk.Nagyon hasznos ismeret nekünk, hálózatépítőknek, ha tudjuk, hogy a beszélgető partnerünk melyik típusba tartozik, és milyen nyelven kell hozzá szólni, hogy felkeltse a figyelmét és az érdeklődését az ajánlatunk. Azt is elemeztük a tréning résztvevőivel, hogy ki melyik nyelvet beszéli könnyebben, és melyiket kell gyakorolnia ahhoz, hogy megértesse magát azokkal is, akik nem ugyanabba a típusba tartoznak, mint ő.
Hogyan tanulunk gyerekkorban és hogyan felnőttként?
Erre szintén egy idézet a legfrappánsabb válasz:
„Mondd el, és elfelejtem. mutasd meg, és megértem, engedd, hogy csináljam, és megtanulom.”
Azzal, hogy egy tréningen körbejárjuk, többféle eszközzel és nézőpontból is megmutatjuk a témát, sokkal jobban megértik a résztvevők, és a gyakorlatok segítségével ki is próbálják, megtapasztalják a kommunikációs technikák hatását. Ráadásul ajó hangulatú, közösségben történő tanulás az érzelmek miatt sokkal eredményesebb, mint ha otthon, a saját karosszékben ülve olvasgatnának. Kutatások bizonyítják, hogy kisgyerekként azért tanulunk olyan könnyen, mert a kíváncsiság és lelkesedés olyan vegyületeket szabadít fel az agyunkban, ami egy gyors és hatékony elraktározását teszi lehetővé a tapasztalatainknak. Ez a gyakorlat, mire iskolások leszünk, szinte teljesen eltűnik, ott a jó jegyekért, elismerésért tett erőfeszítéseink, vagy a kudarc elkerüléséért folytatott küzdelmeink segítenek minket a tanulásban, sokkal inkább, mint a tárgy iránti lelkesedés, kíváncsiság.
Mire felnőtt korba érünk, már sokkal nagyobb erőfeszítésünkbe telik, hogy megtanuljunk valamit. Csak nagyon ritkán kerülünk ismét olyan helyzetbe, hogy az említett vegyületek felszabadulásával a tanulás újra egy élvezetes dolog legyen, és az új ismeret tartósan elraktározódjon. A jól sikerült tréningek a számodra is ilyen eszközök lehetnek: nem csak egy hasznosan és jó társaságban eltöltött hétvégét jelenthetnek, hanem segítenek neked is jobb szakemberré válni.
És nekünk miért éri meg tréninget tartani, ahol nem csak a saját csapattársaink vannak jelen, hanem a „keresztvonalaink” tagjai is? Több okból is: egyrészt maga a felkészülés is tanulás, az ismereteink rendszerezése, elmélyítése. Másrészt mi magunk trénerként is sokat tanulhatunk a résztvevők tapasztalataiból. Minket is feltöltött a többiek jókedve, lelkesedése, a pozitív visszajelzések. És végül, de nem utolsó sorban fontos nekünk, hogy a cégünk hálózatépítői között egyre több olyan szakember legyen, akik értik, szeretik és jól művelik ezt a szakmát. És ha ez egy kicsit a mi képzésünknek is köszönhető, akkor megéri nekünk is az erőfeszítést.
Nem nézek zombi filmeket, mert ha kettőt láttál, mindet láttad. A történet szereplői gondtalanul éldegélnek, ám egyszer csak jönnek a titokzatos, félelmetes zombik, akik ha megharapják a gyanútlan áldozatukat, ők maguk is zombikká válnak: a tekintetük üvegessé vagy eszelőssé válik, valami furcsa transzba esnek. Azonnal elkezdenek üldözni más, normális embereket, hogy őket is zombikká változtassák. Épp ezért fut, menekül előlük mindenki, mert abból a „másik állapotból” már nincs visszatérés: ha egyszer megharapott egy zombi, már örökre azzá válsz…
Elég bárgyú mese, mégis több száz zombi filmet forgatnak évről-évre. Arra gyanakszom, hogy ez a zombi téma valami igen mély, ősi, de a jelenben is élő félelmünket érinti meg.
Kikre nézünk ma úgy, mint a zombikra?
A hétköznapi életben is vannak olyan emberek, akikre sokan zombiként tekintenek. Az emberek többsége kikerüli, ha meglát az utcán egy erőszakosan szórólapot osztogató figurát. Lehet, hogy te is elhárítod a nénikét, aki egy újságot lenget feléd üdvözült mosollyal, mert biztos valamelyik „szekta” tagja. Ha találkozol két sötét öltönyös, nyakkendős fiatalemberrel, akik kedvesen megszólítanak, szinte biztos lehetsz benne, hogy Jehova dicsőségét hirdetik, és azt gondolhatod, ha egyszer szóba álltál velük, hetente csengetnek majd a lakásod ajtaján és inkább eltűnsz gyorsan.
Elhivatott „utcai zaklatók” ők, akiket talán a rossz helyzetük, vagy az erős hitük, meggyőződésük tart benn egy ilyen szituációban. Keménynek kell lenni, hogy ennyi elutasítás ellenére is újra és újra megpróbálják elmondani, hogy ők milyen nagyszerű dolgot kínálnak, és ez neked is milyen jó lenne. Valahol tisztelem a kitartásukat.
És végül ránk is, – a hálózatépítőkre –, sokan úgy tekintenek, mint egy zombira. Aki mindenkiben csak egy újabb áldozatot lát, és addig üldözi, amíg meg nem sikerül fertőzni, átalakítani. Akikre jobb, ha már az elején rácsapják az ajtót, gyorsan leteszik a telefont. Mielőtt még bármi konkrétumot elmondhatott volna szegény, elutasítják. Nehogy behúzzon, berántson abba a félelmetes világba, amiből nem lehet kiszabadulni.
És sajnos sokszor nem is alaptalan ez a félelem. De nem a zombi filmek az okai, hanem a rossz tapasztalatok vezetnek oda, hogy sokan páncélt növesztenek vagy kialakítanak egy hatásos lepattintó technikát.
Erre válaszul a hálózatépítők meg trükkös kommunikációs technikákat fejlesztenek ki. Vannak, akik egy előre eltervezett úton vezetnek végig, hogy ne tudj nemet mondani, kibújni, és végül ne legyen más választásod, mint hogy igent mondj az ajánlatra. Van, aki kitapogatja a gyenge pontos és ott lecsap rád. Ezt nevezhetjük tárgyalás technikai készségeknek, lezárási technikának, bárminek. Ha a valódi szándékod ellenére történik az „igen”, ez nem más, mint manipuláció. És manipuláció áldozatának lenni nem a legjobb érzés, ezért is menekülünk az ilyen helyzetektől.
Van más út is, mint zombivá válni?
Én is hálózatépítő vagyok, de nem ilyen. Az a fajta, aki nem mindenáron, és nem bármilyen eszközt bevetve a hajt a célért, hogy nagy hálózata, és ennek köszönhetően egy szabadabb élete, később nyugodt öregkora legyen.
Megmondom őszintén, engem zavar, ha zombinak néznek. Nem rég elhívtam néhány régi barátom, ismerősömet egy előadásra, amit egy általam tisztelt, hiteles üzletember tartott. Azzal a céllal, hogy megmutassam, mivel foglalkozom, és ha tetszik nekik, akkor választhatják ők is ezt az üzletet. Ha nem, az sem baj. Elfogadom, hogy mindenkinek megvan a saját útja, tiszteletben tartom a döntéseit, és nem akarok senkire ráerőltetni olyasmit, amihez nincs kedve, vagy nincs itt az ideje. Csak megmutatom, hogy ilyen is van, ez nekem működik, és szívesen lennék partnere abban, hogy ebbe belekezdjen. (Meghíváskor sem ködösítek. Különben is, a facebook oldalamról is bárki kitalálhatja, mivel foglalkozom, mert nem kell titkolnom, szégyellnem, rejtegetnem.)
A meghívottak közül többen igent mondtak, amiért nagy szeretettel gondolok rájuk, hogy „nem csapták rám virtuálisan az ajtót.” Volt olyan barátom is, aki azt mondta, hogy az előadás nem érdekli, de szívesen találkozik velem. Tisztelem az őszinteségét, és örülök, hogy ő sem nézett zombinak, és megbeszéltünk egy randit. A helyzet pikantériája, hogy a beszélgetés közben kiderült, hogy most bármi érdekli, amiben pénz van, mert egy nagyon drága hobbija van, amihez szüksége lenne rá. De egy ilyen felütés után nem mondhattam el neki, mekkora kereseti lehetőség van éppen abban, amit mutatni szerettem volna. És így azt sem, hogy ahhoz neki sem kell zombivá válnia…
Egy friss történet
A hétvégén egy üzleti szemináriumon voltunk a párommal. Szeretünk a cég rendezvényeire járni, mert sok élmény, sok tanulság, és remek inspirációt ad. Ez nem egy „zombitalálkozó”, senkit sem láttam transzba esni, nincsenek színpadról üvöltöző motivátorok, nem lengeti az öklét a levegőben senki, és nem fanatizálják a tömeget. Egyszerű, hétköznapi emberek mondják el a történetüket, ők hogyan kezdték, csetlettek-botlottak, mi lelkesítette és hátráltatta őket, hogyan kezdték újra, és hogy találták meg ebben az örömüket, hogy szereztek sikerélményeket. Volt akit az elkeseredés, mást a kíváncsiság vitt rá, hogy valami újat keressen. De egy fontos dolog mindenképpen kiderült a számomra: maguk választottak, maguk döntöttek.
Az egyik kávészünetben szóba elegyedtem két kedves hölggyel, amíg egy vendégemre vártam. Anna egy Oroszországból származó üzletasszony, aki akcentus nélkül beszéli a magyar nyelvet. Elmesélte, hogy évekkel ezelőtt ismerkedett meg Anikóval, ő segített neki anno megtanulni a nyelvet. Jól összebarátkoztak, és tartották a kapcsolatot. Tudta, hogy Anikóék hálózatépítéssel foglalkoznak, de sosem hívták el előadásokra, nem erőltették, hogy fogyassza a termékeket. Ha akkor ezt tették volna, egészen biztosan nemet mondott volna. Aztán eltelt néhány év, és látta, milyen jól haladnak, sokat utaznak, és milyen jól érzik magukat attól, amit csinálnak. Változott közben Annáék élete is, és új lehetőségek után kellett néznie. Teljesen természetes volt, hogy Anikóhoz fordult tanácsért – és kíváncsian és nyitottan hallgatta meg, hogy mi ez az üzlet, ők hogy csinálják. Aztán saját elhatározásából – és nem valami manipulatív technikának köszönhetően – döntött úgy, hogy csatlakozik ő is. Amikor megérett a helyzet, és eljött az idő. Igaz, így évek teltek el, de a barátság megmaradt.
Miért nem működnek hosszú távon az ügyes „kommunikációs technikák”?
Elhiszem, hogy az értékesítésben jól lehet teljesíteni azzal, ha valaki megtanulja a szakma csínját-bínját, megtanul kifogásokat kezelni, bevezet az „igenek utcájába”, aztán jól „lezárja” a tárgyalást: a vevő úgy dönt, vásárol. Fizetett, aztán Isten áldja. Vagy elégedett a megvett termékkel, vagy nem. A számukra a lényeg, hogy tőlük vásárolt, és nem mástól, sikerült náluk elkölteni a pénzt, a többi nem számít.
(A mi cégünknél azért nem jár „fejpénz”, ha beregisztrálsz valakit. Ez azért nagyon jó, mert nem azok gyűlnek itt össze, akik a vadászatban, és a gyors eladásban ügyesek, és csak gátlástalanul letarolják az erdőt. Itt azok vannak többségben, akik tudják, hogy az mlm üzlet stabilitását az elégedett törzsvásárlók adják.)
Önkéntesekkel vagy túszokkal dolgozol?
Évekkel ezelőtt beszélgettem a férjem egy régi ismerősével, aki tréningeket tart. Mondtam, hogy én is dolgozom ezen a területen. És akkor feltette a kulcskérdést: önkéntesekkel vagy túszokkal dolgozol? (Értsd: olyanokkal, akik a tanulni vágyás miatt jelentkeztek a tréningre, vagy olyanokkal, akiknek a cég írta elő, hogy részt kell venniük.) És itt a lényeg! A hálózatépítésben be lehet cserkészni embereket, vannak olyan technikák, amivel rá tudod őket bírni, hogy beregisztráljanak. Aki „nagyon ügyes”, komoly értékű kezdőcsomaggal lépteti be a kiszemelt áldozatait. Akik aztán talán azért, hogy maguknak is igazolják, miért költöttek ennyit, egy ideig megpróbálják csinálgatni ezt az üzletet, de ha hiányzik a valódi érdeklődés és indíttatás, ez a lendület hamar kifullad, és csak egy rövid, kellemetlen epizóddá válik. Elmondhatják majd az ismerőseiknek, hogy őket is rászedték egyszer, de többet már nem tudják, mert nekik ez nem vált be. Eggyel több az MLM-sérült.
Ezzel szemben, ha csak megmutatod, hogy mivel foglalkozol, de nem próbálod ráerőltetni ezt az ismerőseidre, akkor nem fognak menekülni előled. Lehet, hogy eljön majd egy olyan időszak, amikor nyitottá válnak erre a lehetőségre, és akkor tudni fogják, hogy téged keressenek ezzel. Lehet, de nem biztos. Nekünk már több ilyen munkatársunk is van, akiket korábban nem érdekelt ez az üzlet, de később változott az élethelyzetük. Hogy ezzel a hozzáállással türelmesnek kell lenni, és nem lehet pár hónap alatt milliókat kereső hálózatépítőkké válni? Így van. Ez is egy választás. Én ezt választottam a névlista gyűjtés, a hideghívás, és a manipulálás helyett. Nem válok zombivá, így mi az üzletet túszok helyett lelkes önkéntesekkel építjük. Mert a fő, hogy Érezd jól magad az üzletben!
Van egy fiatal férfi, aki nem rég nősült meg. Ez önmagában nem (lenne) nagy hír, de ha azt mondom, hogy kezek és lábak nélkül született? És mellesleg a világ legoptimistább fickója, akiben hatalmas az önmagába vetett hit. Úgy hívják, Nick Vujicic. Itt van az esküvői kép, nézd, milyen boldogok:
Gyerekként azt gondolta, hogy sosem fog megházasodni, hiszen nincs esélye ekkora fogyatékkal, hogy párra találjon. Tévedett! De nem a szerencsén múlott, egészen máson… Nézd meg ezt a videót, és Te is rájössz, mije van neki, ami olyan sok emberből hiányzik:
Nem rég szerkesztettünk egy újabb kérdőívet a párommal, amit azoknak az érdeklődőknek küldtünk ki, akik jelentkeznek a honlapunkon, hogy érdekli őket a plusz bevétel szerzés, és akikkel elkezdünk beszélgetni erről, a vágyaikról, a lehetőségeikről, bemutatjuk a céget és a termékeket, de végül mégsem vágnak bele. A kérdőívben rákérdeztünk, hogy mi volt az oka annak, hogy valahol félúton megálltak a szándék és a döntés között. És a válaszok nagy részéből az derült ki, hogy magukat nem tudták elképzelni, mint hálózat építőt, többen nem tartották magukat képesnek erre. Akikkel én beszélgettem, csupa kedves, szimpatikus, értelmes jelentkező volt, szerintem nem lett volna semmi akadálya, hogy ők is sikeresek legyenek ezen a területen. Hát akkor mi hiányzott mégis? Talán az a HIT, ami ebben a férfiben, Nickben megvan! Hogy nem adja fel, bármilyen nagy hátránnyal indult. Hát akkor tanuljunk tőle! 🙂
SOSE ADD FEL! CSAK VÁGJ BELE BÁTRAN!
… és én segítek elindulni, haladni az úton! Kérj információt, az teljesen ingyenes! Íratkozz fel a hírlevelemre, vagy hagyj üzenetet a kapcsolati űrlapon! Azzal semmilyen kötelezettséget nem vállalsz, nem kell tőle tartanod.
Kérem fogadja el a Google Analytics követést. De tovább mehet úgy is, hogy ezt elutasítja. Ekkor a weboldal semmilyen adatot nem továbbít a Google Analytics-nak.
Legutóbbi hozzászólások