Az alternatív gyógymódok és a gazdasági siker összekapcsolódása
2023-ban a DXN hálózatunk egy igazi áttörést ért el, és mindez a bizalom erejének köszönhető. Beérett a sok éves tanulás, és a rengeteg munka gyümölcse, mert mind a forgalomban, mind az üzleti szintünkben és a bónuszunkban jelentős emelkedés következett be. A jelentős alatt ne valami hangzatosan hangzó nagy semmit érts, hanem 278%-os növekedést. Nem dicsekedni akarok, sokkal inkább bizonyítani. Bizonyítani azt a tézist, hogy kiemelkedő eredményekhez mindig kiemelkedő képességekre, és/vagy kiemelkedő munkamennyiségre van szükség. És egyben azt is bizonyítom, hogy ha valaki belerakja azt a munkát, és tanulást, amit én, az egészen biztosan elérheti azokat az eredményeket, amiket én elértem. A kérdés ahhoz a szituációhoz hasonlít, mintha épp az Alcatraz börtönből úsznál a part felé. Ha nem úszol elég tempósan, elsodor az áramlat, és megfulladsz. Viszont ha igen, akkor elérheted a partot. És ha eléred a szárazföldet, akkor megmenekülsz.
Bizalom. Igen, vagy nem?
És itt a kulcsszó újra csak a bizalom. Bízol benne, hogy ha belerakod a szükséges munkát, és tanulást, neked is sikerülni fog, vagy nem hiszel nekem? Nekem 12 éven át el kellett hinnem, hogy sikerülhet. Persze voltak biztató állomások út közben, de a cél még messze volt. De ha nem hittem volna benne, nehéz lett volna tovább dolgozni. Ennek a szakmának, a hálózatépítésnek megvan az a szerencsés tulajdonsága, hogy miközben tanulod, máris csinálod, és azonnali visszajelzéseket kapsz. Folyamatos a visszacsatolás, hogy jó-e az irány. A módszer tekintetében pedig teljesen szabad kezed van. Úgy csinálod, ahogy akarod. És a visszajelzések miatt állandóan módod van tesztelni, hogy működik-e, amit kitaláltál. Azt a hibát nem szabad elkövetni, hogy nem veszed észre, ha valami nem működik, és csak csinálod tovább eredmény nélkül.
Egy év alatt három új üzleti szint
A 2023-as év rendkívül sikeresnek bizonyult a számunkra. Januártól augusztusig csak március volt az az egyetlen hónap, amikor nem sikerült megdöntenünk a korábbi rekordot. De mi történt júliusban? Ebben a hónapban képesek voltunk elérni két új üzleti szintet: először a Double Diamond, majd egy héttel később az Executive Double Diamond szintet. Szeptemberben pedig összejött a Triple Diamond szint is.
Ezen sikerek mögött ott rejlik a bizalom ereje. Az emberek nem csak a termékek minőségében, hanem bennem is hisznek. Hiszen az egész a bizalommal kezdődik. Ha nem bíznak bennem, nem fogadják el a tanácsaimat, és nem követnek a közösségi médiában olyan sokan. Jelenleg a TikTok-on a követőim száma meghaladja a 33 ezret, a Facebook-on pedig a 10 ezret. Ez azért csodálatos, mert mindegy, hogy mennyire jó egy termék, vagy mennyire jószándékú egy hálózatépítő, ha senki nem hallja meg az üzenetét. Bizalom nélkül nincs üzlet, ez egy ősi megfigyelés. És igenis meg kell tanulni azt, hogyan fogalmazzuk meg a marketing üzenetünket úgy, hogy azt mások szívesen megnézzék.
Dehogy kell hazudni, Isten őrizz! De jól kell kommunikálni, és arról kell beszélni, ami az embereket érdekli. Én ehhez a kommunikációhoz még egy külön weboldalt is létrehoztam, a www.ganoterapeuta.hu oldalt. Számtalan visszajelzést kapok, hogy az emberek szívesen nézik a videóimat, és igaz embernek tartanak. És itt is beigazolódik az az MLM-es bölcsesség, hogy az igazi termék te magad vagy minden MLM cég esetében. Mert hozzád csatlakoznak, ha csatlakoznak. Neked hiszenk, vagy nem, a te személyed „adja el” a céged termékeit. Ezért az egyik legfontosabb a sikered érdekében, hogy saját magadon dolgozz. A személyiségfejlődés az egyik legfontosabb, amire szükséged van. Persze egy működő módszer sem rossz, ha van olyanod.
Vár Malajzia: Az év utazása, az ITSI
Nem csak a forgalom növekedett meg háromszorosára, hanem a bónuszunk is. 2021-ben, és 2022-ben is minősültünk az éves jutalomútra, az ITSI-ra, de csak a decemberi forgalommal. Az idén viszont már júniusban elértük a minősülést Malajziába. Tehát most minden esélyünk megvan rá, hogy az idén duplán is minősüljünk. Mi ennek a titka? A bizalom. Az, hogy az emberek bíznak bennünk és a termékekben, amelyeket képviselünk.
Az éves jutalomút nem csak egy egyszerű kiruccanás. Végre lehetőségünk lesz arra, hogy eljussunk a DXN farmjára, ahol mi még nem jártunk. Tavaly is minősültünk ugyan, de mivel mi nem oltattuk be magunkat, nem engedtek ezen részt venni. Inkább kifizették az utunkat, és abból elmentünk két hétre Krétára. Ezen kívül a DXN új létesítményeit is meg tudjuk nézni októberben, ami már a DXN Life Style program része. Ugyanis pontértékes termék lett az utazás a DXN saját nyaralóparadicsomába. Erről majd később mesélek.
Bizalom egyenlő pénz
A sikertörténet kulcsa az, hogy minden nap rövid videókat posztolok a közösségi médiában, amelyekkel sikerült bizalmat építenem. Ahogy mondani szokás: „A pénz egyenlő a bizalommal.” Aki sokak szemében megbízható, az hosszú távon is gazdagságot gyűjthet. Az alternatív gyógymódok és a DXN termékei nagyon jó eszköz arra, hogy valaki másokon segítve magán segítsen. És igen, elértük azt a jövedelemszintet, aminél már legalábbis az egyikünk kiszállhat a mókuskerékből. A hozzánk csatlakozottak közül egyre többen tanulják meg azt a módszert, amivel sok embert el lehet érni, és amivel bizalmat lehet építeni. Szerencsére a DXN termékei tényleg annyira kiválóak, hogy 10 emberből 9 nagyon is elégedett a hatásukkal. Ha valaki ennyire jó termékekkel nem tud sikeresen hálózatot építeni, akkor semmivel sem.
Olvashatsz arról, hogy hogyan teremthetjük meg magunknak a sorsunkat. Benne van az MLM statisztika 2022, ami a mi hálózatunkat érinti. Lesznek benne utazások, sikeres fogyás, felkérések előadásokra, új barátok, és kalandok. 2022 egy óriási év volt, minden szenvedésével, és kellemetlen történésével együtt.
Ilyen jól még ember nem jött ki tüdőembóliából.
Január 17-én mentő vitt be a kórházba, mert nem kaptam levegőt. Gyorsan megvolt a diagnózis, tüdőembólia, és trombózis a jobb lábamban. Az orvos szerint a kaszás már ott suhogtatta a kaszáját a fejem felett. Három nap múlva már otthon voltam, és elkezdődött a rehabilitációm, és ezzel együtt egy régi álmom megvalósulása érkezett el a célegyenesbe. Igaz a kínai tanmese, hogy soha nem tudhatod, hogy egy történés vajon tragédia, vagy épp egy óriási szerencse.
Az enzymeMIX megszületése
Mivel nem bízom a nyugati orvoslásban, most is valamilyen alternatív gyógymódot kerestem a trombózis leküzdésére. Nemcsak hiszek a ganoterápiában, de nagyon sok tapasztalatom is van már a hatékonyságát illetően. Ezért egy nagy tekintélyű, és általam is ismert maláj ganoterapeutához fordultam, akit Jane Yau-nak hívnak. Ő javasolt nekem egy enzimital keveréket, amit el is kezdtem fogyasztani. Néhány nap múlva tűnt fel, hogy nincs étvágyam. Hamarosan kiderült az is, hogy az enzymMIX egyik alkotóeleme, a ganodermás rizsecet a ludas a dologban. És innentől már nem is érdekelt a trombózis, én fogyni akartam. Kb. február eleje, és augusztus vége között 23 kilót fogytam. Koplalás, különösebb diéta, vagy sport nélkül. Egészen egyszerűen kevesebbet ettem, de ugyanazokat, amiket korábban.
Hogyan add el a túlsúlyod pénzért?
Mivel ennek a cikknek a témája eredetileg az MLM statisztika 2022, ezért beszéljünk arról is, hogy hogy lehet ezzel a váratlanul az ölembe hullott ajándékkal pénzt keresni. Hogyan adhatod el te is a saját túlsúlyodat, ha akarod. A statisztika szerint Európa 2/3-a túlsúlyos. Nem ismerek mindenkit személyesen, de azt gondolom, hogy túlsúlyosnak lenni nem élvezet, ezért a legtöbbjük nem akar az lenni. Nem beszélve arról, hogy 10 kg túlsúly már 12% növeli a szív-, és érrendszeri betegségek, és 42%-kal az agyi infarktus kockázatát. A túlsúly nem esztétikai kérdés, hanem egészségügyi kockázat.
Egy átlag brit, az élete során 127 alkalommal ad pénzt valamiért, ami összefügg a súlycsökkentéssel. Infó termék, diéták, fogyasztó shake-ek, vagy fitnesz bérletek. Ebben az iparágban van pénz, és nekem lett egy nagyon hatékony, teljesen természetes enzimitalom, ami még finom is. Beleálltam a kihívásba, és minden héten lefotóztam a saját súlyomat a mérlegen állva, és ezeket a képeket kiposztoltam a közösségi médiában. Később elkezdtem kis videókat is gyártani a TikTok-ra is. A számításom bejött, az embereket elkezdte érdekelni a termék.
MLM statisztika 2022
Az év során 180 új direkt munkatárs/fogyasztó csatlakozott hozzánk, és ezek az emberek összesen 24 861 pontért vásároltak. Ezek a pontok hozzák a legtöbb bevételt, mivel ők a mi direktjeink, és nem a mélységben vásárolnak. Az éves bónuszunk 10,19%-kal nőtt, és bőven kijött belőle a komplett új ruhatár, aminek a beszerzése szükségessé vált. (De még télikabátból is másik kellett, mert befújt alá a szél alulról.) 🙂 Ha megnézed a belépőink statisztikáját lentebb, akkor figyeld meg, hogy szeptemberben mekkora belépő boom keletkezett. Csak abban a hónapban volt 64 direkt belépőnk.
Ecethiány Európában!
Ha már MLM statisztika 2022, akkor ez is idetartozik. A tevékenységemnek hála, megnőtt az érdeklődés a ganodermás rizsecet iránt Magyarországon, sőt egész Európában. Ez hiányt idézett elő, mert a növekedés Magyarországon 1209,52%-os volt. Alig vártuk az új szállítmányt, és mindenki próbálta valahogy kiváltani ezt az italt. De mindenki nyugodjon le a …, mára már van elég belőle. Olyannyira, hogy egyik ország a másik után indított promóciókat az enzymeMIX-emre. Volt ilyen Magyarországon is, Lengyelországban is, Szlovákiában is, és Görögországban is. Apropó Görögország. Oda meg elhívtak egy szemináriumra előadónak, hogy meséljek a fogyókúrámról, és annak üzleti hatásáról.
Utazások a DXN-nel 2022-ben
Mivel én Ausztriában élek 1989 óta, nekem egy Budapest-i előadás is „külföldi utazás”. 🙂 Tehát voltam előadó az októberi budapesti szemináriumon, egy hétre rá Szalonikiben a görög hálózat rendezvényén, és egy újabb héttel később Antalyában az Európai Vezetőképző táborban. Igaz ott csak 5 percre engedtek fel a színpadra, de ott angolul kellett beszélnem. Jó hasznát vettem a kaizen technikával megszerzett Duolingo-angolomnak. 🙂 2023. január 18-án pedig már a Pozsony-i DXN születésnapon mondtam el ugyanezt. De az már nem 2022.
A DXN Pro alapító tagjaival elhatároztuk, hogy a törökországi vezetőképzőbe kisbusszal megyünk, összekötve az egész túrát egy kis késő nyári nyaralással is. Útbaejtettük Szalonikit, mivel valamennyien előadók voltunk, aztán voltunk a Meteoráknál másfél napot, egy estét Canakkaléban, ahol a hollywood-i filmesek ott „felejtették” a trójai falovat. Egy újabb másfél napra kibéreltünk egy villát Dalyan-ban, Törökországban, ahol felejthetetlen 55. születésnapi rendezvényt tartottunk a kedvesemnek, Csillának. És az Antalya-i 3 nap tette fel a koronát az útra. Felejthetetlen élmény volt, összekovácsolta a csapatot. De ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy 13 napon át szinte 0-24-ben össze voltunk zárva hatan, és semmilyen összezördülésre nem emlékszem. Tapasztalatból tudom, hogy ez ritka. 🙂 Íme egy pár perces összeállítás az útról.
Egy DXN utazás, amiről lemaradtunk
2021-ben sikerült minősülnünk az ITSI jutalomútra, mégsem tudtunk ezen résztvenni. Az ok bosszantó, de az előző év tapasztalatai alapján nem meglepő. A maláj kormány döntése alapján csak COVID elleni oltással rendelkezők utazhattak be az országba. És az nekünk nincs, és amíg tudok védekezni ellene, nem is lesz. A DXN kifizette nekünk ennek az útnak a költségét, így mi csaptunk szeptemberben egy magán nyaralást Krétán, amíg a többiek megjárták a DXN Lifestyle program létestíményeit a maláj dzsungelben.
ITSI 2022
Tavaly is sikerült minősülni a jutalomútra, így ha nem változnak a szabályok, és nem macerálnak többet ezzel az úgy nevezett „védőoltással”, akkor 2023. október 15-én ott leszünk a DXN 30. születésnapján Cyberville-ben.
Hogyan teremtettem meg a saját sikerem?
A gondolataink határozzák meg a sorsunkat. Ezt a bölcsességet biztosan hallottad már elégszer. Talán legyintettél is rá. De ha így van, akkor ezt magyarázd meg!
Régóta kerestem azt a DXN terméket, amit igazán a magaménak mondhatok, ami hozzám lesz köthető. Ahogy például Kócsó Lászlóhoz a morinzhi ital, amelyből ő minden nap elfogyaszt egy kis üveggel, lehetőleg látványosan. Ezt le is filmezi, és feltölti a közösségi médiába. Szóval kerestem ilyet, járattam rajta az agyam, de nem találtam olyan terméket, amit használhattam volna a személyes márkám építésére.
És akkor az univerzumtól, vagy a teremtőtől kaptam ajándékba egy tüdőembóliát. Ebből egyenesen következett az a bizonyos enzimital, aminek a segítségével elkezdtem fogyni. Az már az én tudásomon, vagy jó érzékemen múlott, hogy megláttam benne a lehetőséget, és ezt kihasználtam.
Megszületett az enzymeMIX, lefogytam 23 kilót, amit egyébként azóta is tartok, rekord számú belépőnk lett, a legmagasabb éves bónuszunk, amit valaha is kerestünk, és viccesen Mr. EnzymeMIX-nek szoktak szólítani. Mindent megkaptam, amire vágytam, csak kellett hozzá egy halálos betegség, egy életveszélyes állapot. De a legfontosabb a helyes hozzáállás, a helyes gondolkodásmód volt. Korlátok csak a fejünkben vannak! Van-e aki ezek után kételkedik ebben a kijelentésben? Én már rég nem.
Azt mondják, minden cigány a maga lovát dicséri. És hogy messziről jött ember azt mond, amit akar. De az is igaz, hogy a számok nem hazudnak, és hogy a tények makacs dolgok. De tudom, hogy sietsz, és hogy nem érdekelnek a hülyeségeim. Az érdekel, hogy jó üzlet-e a hálózatépítés. Kezdjük egy tényszerű felsorolással.
2021 eredményei:
A hálózatunk létszámának növekedése: 12,1%
Az éves pontszámnövekedés: 23,65%
Éves bónusz növekedése: 3,17%
Szintlépés: igen, kettő is
2021 egy újabb év volt, amikor a járvány által generált őrület tombolt a világban. A középosztály javában elszegényedik, a kisvállalkozók sorra mentek csődbe, rengeteg ember munkahelye vált bizonytalanná. Sok embernek nemhogy nőtt volna a jövedelme 3,17%-kal, sokkal inkább csökkent.
Hogy jó üzlet-e a hálózatépítés?
Szerintem nagyon is. Már több kritikus időszakon keresztül megtapasztaltam, hogy ha tényleg jó a termék, akkor stabil az üzlet. Természetesen mindenkinek mást jelent az, hogy „jó üzlet”. Van, aki az azonnali 10 ezer forintnak jobban örül, mint annak, ha 3 év múlva fog 100 ezret keresni. Van, aki nem is hajlandó 3 évben gondolkodni, csak az azonnali haszon érdekli. Annak ellenére, hogy sok ilyen ember szimatol az MLM cégek környékén, nekik a hálózatépítés nem való, ezt biztonsággal kijelenthetem. Ők nem hiszik el azt a törvényszerűséget, hogy aratás előtt vetni kell.
Taglétszám növekedés
2020-ban 20% volt, az idén majdnem a felére csökkent. Januárban Zuckerberg úgy döntött, hogy nem kell neki a pénzem, és letiltotta a Facebook a hirdetési fiókomat. Ez látszik meg nagyon, mert azokkal a hirdetésekkel remekül meg tudtam szűrni az embereket, és meg tudtam találni azokat, akik jobban bíznak a természetes dolgokban, mint a gyógyszerlobby csodálatos termékeiben.
Sajnos a közösségi média egyeduralkodója akkora nagyúr manapság, hogy megtilthatja legális dolgok hirdetését, mint amilyen a multilevel marketing, vagy a táplálék kiegészítők. Keresem a megoldást, és meg is fogom találni, de szerintem ez az oka a megtorpanásnak. 2020-ban 38 új embert hoztam be személyesen, 2021-ben 16-ot. A szabadság felé vezető út meredek, és rögös, de semmi baj. Minél nagyobb a jutalom, annál nehezebb megszerezni. Ez így van jól.
Pontszámnövekedés – Irány Mexikó!
2020-ban 39,58% volt, amivel kis híján megcsíptük a Földközi tengeri hajókázást – amit aztán nem rendeztek meg a járvány miatt – 2021-ben pedig 23,65%. És ezzel szilárdan elértük az idei ITSI jutalomutazást Cancun-ba, Mexikóba. Hurrá!!! 2017-ben sikerült ez utoljára, akkor a Dubaji úthoz 120 ezer pont kellett. Mexikóhoz 225 ezer. Egy lyukas garast sem adtam volna érte 2021 januárjában, hogy sikerül.
Erre mondhatod, hogy egyedül nem tudtam volna elérni, ehhez kellett a csapat munkája is. Tökéletesen igazad van, és hálás is vagyok a munkájukért. De tudod, akkor azt is mondhatnánk, hogy ha Gandhinak nem lett volna annyi követője, nem tudta volna térdre kényszeríteni a brit birodalmat. És ez is igaz. Csakhogy abban jelentős szerepe volt, hogy legyenek követői. Ahogy nekünk is a párommal, hogy legyenek olyan munkatársaink, akik akarnak valamit, és azért hajlandóak dolgozni is.
Két szintlépés
Június volt az „aranyhónap”. Két szintet is léptünk. Executive Star Diamond-ból Senior Star Diamond-ok lettünk, majd 19 nap múlva Executive Senior Star Diamond-ok. 2020-ban csatlakozott valaki a csapatunkba – egy nyugdíjas, de még aktív idegenvezető, Kővári Laci – aki 9,5 hónap alatt gyémánt lett. És egy németországi munkatársunk – Volker Roy – , akit nem is ismertünk, és akivel soha még egy üzenetet sem váltottunk, egyszer csak gyémánt lett. Így jött össze a dupla ugrás egy hónapon belül.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy megtáltosodtunk, és zsenik lettünk. Csupán annak a ténynek az ékes bizonyítéka, hogy a hálózatépítés nem lineáris dolog. Sokszor csak dolgozunk, rakjuk egyik téglát a másikra, és semmi látszata nincs, aztán meg hirtelen megkapjuk a szülinapi, a névnapi, és a karácsonyi ajándékot is egyszerre. Ez nagyon fontos dolog. Attól, hogy dolgozol, és nem látszódnak azonnal az eredmények, nem szabad elcsüggeni. Ez a szakma velejárója. Erre a minősülésre kaptunk egy ajándék hétvégét a szponzorunktól, szakmai példaképünktől Faragóné Keserű Judittól. Meghívott hozzájuk vendégségbe, és meglepetés programokkal is kedveskedett. Ez a kép ott készült. Bár természetesen nem „jár” semmilyen ajándék ezért, és nem is vártuk el, de olyan ajándékot kaptunk tőle, aminek a legjobban örültünk.
DXN Pro – Akkor most mi fújjuk a Passzát szelet?
Nem, azt azért nem mondanám. De 2021-ben olyan változás történ a magyar DXN életében, aminek biztosan lesz hatása. Mi itt az MLM-ben mindannyian hivatásos optimisták vagyunk, és imádunk nagy bejelentéseket is tenni, de ez most egészen biztosan más. Szerintem sokan érezzük, hogy most valami új lendület született.
Ezen a futóversenyen a DXN-es hálózatépítők 2 csapattal is indultak. Ez egy 27-31 órás verseny, 210 km a Balaton körül, egyéniben vagy csapatban is teljesíthető. Közép-Európa legnépszerűbb ultrafutó versenye. És verseny közben, mikor épp a váltótársra várnak, a futóknak lehetőségük van beszélgetni. Egymással is, és a kisérőkkel is. Így született meg az elképzelés a Czérna Tünde-Czérna Szabolcs házaspár, és a Specht Vali és Specht Józsi házaspár között, hogy bár ők egymásnak keresztvonalai, mégis össze akarnak fogni, hogy felpörgessék a magyar DXN-t.
Hogy kerültünk mi a képbe?
Ők hívtak meg minket, és még néhány magasabb gyémánt szintű munkatársat egy közös online beszélgetésre, ahol elmondták az ötletüket. Nem ragozom, mi igent mondtunk, a többiek ki akartak ebből maradni. Így maradtunk hatan, és megalakult a DXN Pro csoport. Hogy mi predesztinált minket ebbe a csapatba? Jó kérdés, mert nem az üzleti szintünk, az biztos. Talán a nyilvánvaló elkötelezettségünk a DXN felé, talán a kreativitásunk. Biztosan benne volt a Dobbantó nevű online rendezvényünk léte is, ami heti rendszerességgel lehetőséget nyújt azon magyarul beszélő DXN tagoknak, akik tanulni akarnak. Így a Dobbantó, a DXN Pro csoport hivatalos, csütörtöki online workshop-ja lett.
Rendezvény pandémia idején (Szerelem kolera idején)
November 20, Budapest Körszálló. Tombol az akárhanyadik hullám, minden beltéri rendezvényen kötelező a maszk viselése. Sokan fejezték ki az aggodalmukat, hogy nem felelőtlenség-e ilyenkor 100 embert összehívni egy rendezvényre. És olyan rendezvényt csináltunk, amit, míg élek nem fogok elfelejteni. Őszintén megmondom, hogy magam sem tudtam, hogy a tagjainkban már ennyire erős a vágy, hogy végre fizikailag is találkozhassanak. Olyan emberek ölelgettek hálálkodva, akiket alig, vagy egyáltalán nem is ismertem. Hálásak voltak, hogy megrendeztük ezt, hogy tűzön-vízen át végigvittük, akadályt nem ismerve. Ez a hat ember – mi – annyira egy húron pendült, és pendül azóta is, hogy valósággá válik az ismert elmélet, hogy ha összefogunk, az akaratunk hegyeket mozgat meg.
DXN Pro aPROpó
Ez a rendezvény, „A RENDEZVÉNY” az aPROpó nevet kapta a keresztségben. Igyekeztünk méltó módon megünnepelni az elmúlt két év minősültjeit. Csináltunk aPRÓsütemény versenyt, aminek egy DXN Pro logós kötény volt a jutalma, édes, és sós kategóriában. Czérna Marci, és Nagy Gergő riportokat csinált a szünetekben, amiből egy elképesztő összeállítás készült. Egy esszenciája az ottani hangulatnak, és a jelenlévők miértjeinek. És az egész rendezvényt élőben sugároztuk is a DXN Pro Youtube csatornáján, vérprofi minőségben. Tudtommal ilyen se volt még a magyar DXN történetében. Volt profi fotós is, Pénzes Kristóf, aki egy ebédért jött el nekünk fotózni. A legcsodálatosabb az volt, hogy amikor elkezdtük a DXN Pro-t, kiderült, hogy milyen sok szakember van a csoportban, aki örömmel vállal közreműködést, ráadásul pro bono, (DXN Pro Bono) vagyis ingyen.
Szóval jó üzlet-e a hálózatépítés?
Ha anyagilag nézed: igen.
Ha egy közösséghez való tartozás szempontjából nézed: igen.
Ha személyiségfejlődés alapján: igen.
Ha hosszú távú megtérülés alapján nézed: igen.
Csak az idő telik magától. Minden mást csinálni kell.
A hibák részei az életünknek. Általuk válhatunk jobbá. Ennek azonban fontos feltétele, hogy először is észrevegyük a hibákat, amelyeket elkövetünk, másodszor hogy a helyes következtetéseket vonjuk le belőlük. Egy olvasói levél kapcsán bemutatok neked néhány tipikus hibát, amit a legtöbben elkövetnek, akik üzleti lehetőséget, vagy jövedelemforrást keresnek a neten.
Elöljáróban annyit, – hogy világos legyen a helyzet – hogy én is úgy növelem a fogyasztói hálózatom, ahogy a többi marketinges. Érkeztető oldalakat készítek, amelyben vázolok egy megoldást, különböző problémákra. Utána pedig gondoskodok arról, hogy ezek az érkeztető oldalak azok szeme elé kerüljenek, akik megoldásokat keresnek. Van egy ilyen oldalam, amelynek a felütése az, hogy a világ legjobban fizető szakmájába invitállak. Ebben egy betű hazugság sincs, hisz a világon az értékesítők keresnek a legjobban.
Ezen az oldalon hagyott nekem egy fiatal hölgy, nevezzük Dömper Evetkének – egy üzenetet, hogy bővebb információt szeretne. Erre elküldtem az én nem egészen 21 perces előadásomat, amiben elegendő tudnivaló található a tovább lépéshez. Erre küldte nekem Evetke (kicsilányom) a következő levelet. Az email, a magyar helyesírás szabályainak zárójelbe tételével íródott, de én nem szeretném ezt így megjelentetni, ezért kijavítottam. Íme a levél.
Dömper Evetke levele:
„Üdv! Ránéztem a videóra és nem fogok hazudni. Marketingnek tök oké, de a mai fiatalok nem hülyék. Konkrétan, ahogy rátér a kávé lényegére a videó, onnantól már egyből tisztán és világosan látszik az egésznek a lényege. Van egy egészséges gomba, amiről teszem fel, hogy abból készül a kávé, ezért marketingest keresnek, aki megtalálja a bio imádó, egészségmániás ügyfeleket, akik képesek magas árat kiadni egy szimpla kávéra, csak mert egy A/4-es tanúsítványt csatolnak mellé, hogy milyen egészséges. Az olyan ésszel rendelkező átlagemberek, mint én, sosem dőlnek be ilyesminek. Értem, hogy ki a célközönség, de azt nem, hogy ezt hogyan akarják kivitelezni. Mint az Avon termékek csak kávéval? Amennyiben kaphatok egy részletesebb felvilágosítást az elképzelésről, szívesen segítek értékesíteni, mert engem sem érdekel, ha van olyan hülye ember, aki a napi fizetése felét kávéra költi, én is szívesen lehúznám őket. Okosnak tartom magam, de nem eléggé. Szerintem remekül kiegészíthetnénk egymást. Fiatal vagyok és lendületes, könyörületmentes, eladok bármit, ha kell.”
A leggyakoribb hibák
Abból, hogy „ránéztem a videóra” egyértelműen látszik, hogy nem nézte végig. A világ legjobban fizető szakmájával akar megismerkedni, de nem dob rá 21 percet. Hozzátenném, hogy az a 21 perc, több óra, talán több nap ráfordításával született, mire az összes információból sikerült a legfontosabbakat összeszedni. Vigyázva arra, hogy ne legyek túl hosszú, ismerve a mai ember koncentrációs képességeinek az időtartamát. De Evetke a válogatott tartalomnak is csak a töredékét ismerte meg. Ez olyan, mintha a Háború és békét képregény formában olvasta volna.
Ezért nem jött le neki az sem, hogy a ganodermás kávé nem ganoderma gombából készül. És mivel alig tudott meg az egészről valamit, talán ezért feltételezte, hogy az egész egy csalás. Azt, hogy a kávé nem is egészséges, csak van hozzá egy A4-es lap, ami azt állítja. Ő azt tartja magáról, hogy okos, ellenben a „bio imádó, egészségmániás ügyfelek” természetesen sík hülyék. Az meg sem fordul a fejében, hogy valaki igazat mond. Ezek szerintem hibák.
Te észreveszed a lehetőségeket?
Sok embert ismerek, aki folyton siránkozik, hogy neki nincs lehetősége. Neki az élet nem oszt jó lapokat. Pedig az én tapasztalatom az, hogy a sors, vagy a gondviselés mindenkivel egyenlően bánik. Neked, és nekem egyformán vannak lehetőségeink. Csak nézd meg ezt a mostani esetet! Dömper Evetke ugyanazzal a lehetőséggel találkozott, mint én 2011-ben. Én felismertem a benne rejlő potenciált, megértettem, hogy ezzel kidolgozhatom magam a mókuskerékből, és beleálltam a munkába. Evetke azt gondolta ugyanerről, hogy becsapás, és hülye egészségmániások lehúzása. És mindketten pontosan ugyanazokkal az információkkal találkoztunk. Talán csak az adatok feldolgozásában volt különbség.
Hogy lehet így keresni?
De aki csak kapkodva beleteker a kapott előadásba, az természetesen elköveti a legtipikusabb hibák közül az egyiket. De hogy is képzeli, hogy így megtalálja majd a keresett megoldást? Szoktam látni amerikai filmekben, amikor a gyanúsított lakásán keresik a bűnjeleket. A fiókokat kiborogatják a szőnyegre, a könyvespolcról leszórják a könyveket a padlóra. Hogy lehet így bármit megtalálni? Hogy lehet ilyen slendrián módon keresni valamit, amitől komoly bevételeket remélek?
A rendszerint elkövetett hibák másodika
Ami valamire hasonlít, az nem csak hasonlít, hanem pontosan ugyanaz. Én tudom, hogy az emberi agy így működik, és ennek volt is evolúciós előnye. Dömper Evetke is felismerte a hasonlóságot az Avon termékek, és a hálózati értékesítésben terjesztett ganodermás kávé között. Hasonlít, tehát ugyanaz. Csakhogy a DXN, és az Avon között a terjesztési módszer közötti hasonlóságot leszámítva semmi közös nincs. Sem a marketingterv, sem a termékpaletta, sem a minőség, és sem az ár nem hasonlít. De erre is csak az jön rá, aki elég időt szán arra, hogy ezeket leellenőrizze.
Attól hogy valami hasonlít, nagyon is különböző lehet. Erre jó példa a mindenki által ismert kávé esete. A kávét leginkább két féle kávéból főznek, arabicából, és robustából. Az arabica egylaki növény, egyetlen cserjén vannak jelen a porzós, és a termős virágok. A robusta ezzel szemben kétlaki, a szaporodáshoz szüksége van nőnemű, és hímnemű növényekre is az ültetvényen. Annyira különbözik a két faj, hogy keresztezni sem lehet őket. A belőlük főzött ital viszont szinte ugyanaz. (Természetesen van némi különbség az ízüken, és a hatásukban, de nem jelentős.) Ugyanígy van ez az élet nagyon sok területén. A hasonlóság távolról sem jelent azonosságot.
A hab a tortán
És mindezek után, amikor Dömper Evetke számára világossá vált, hogy amivel foglalkozom, az csalás, és hülye emberek lehúzása, kanyar nélkül felajánlkozik, hogy szívesen részt venne ebben.
„Szerintem remekül kiegészíthetnénk egymást. Fiatal vagyok és lendületes, könyörületmentes, eladok bármit, ha kell.”
Erkölcsei nem nagyon vannak, az tisztán látszik. Miután megköszöntem, hogy visszajelzett, és további jó keresést kívánva elköszöntem, nem hallottam felőle. Biztosan sokan azt képzelik, hogy nekem teljesen mindegy, hogy kivel dolgozom, de ez nem így van. Nem szeretnék felületes, és gerinctelen „könyörületmentes” (az olyan valami lehet, mint az ólommentes) embereket a csapatomba.
Mi a lényeg ebből neked?
Ne kövesd el a fent említett hibák egyikét sem! Ha tényleg komolyan érdekel egy jó üzlet, azt ne egy sms-nyi információ alapján ítéld meg! Szánd rá az időt, és alaposan vizsgáld meg! A DXN esetében bármit megmutatok, ami érdekel, a gyártási titkokat leszámítva. Mi vagyunk a piacvezető, és sokan szeretnék a titkainkat kifürkészni. Biztos lehetsz benne, hogy az életed során már tucatnyi olyan lehetőséggel találkoztál, amivel más pályára állíthattad volna az életed, ha komolyan veszed. Mert, ahogy a mondás tartja, a lehetőség eljő, de nem időzik sokáig.
A teremtő nagy mókamester lehet, mert csodálatos dolgokkal találkozunk nap, mint nap, de mindennek át kell haladnia az agyunk szűrőjén. És itt van a csapda, ebből jönnek a hibák. A legkiválóbb programok nem futnak bármilyen operációs rendszeren. Előbb az oprendszert kell updatelni. 🙂
A világ örökre hálás lesz Kínának, mert felfedezte, és örökre hálás lesz Dr. Datuk Lim Siow Jin-nek, mert kidolgozta a Ling Zhi termesztési, és feldolgozási technológiáját, amelyik a legjobb minőségű kivonatot eredményezi. A családod, és a barátaid pedig örökre hálásak lesznek neked, mert hozzásegíted őket az egészséges, és gazdag élethez.
A DXN egy malajziai cég, a központja Alor Setar-ban van, és a világ legnagyobb ganoderma farmjával rendelkezik. 1993 óta létezik, jelenleg a világ 15. legnagyobb direkt forgalmazó cége, a Direct Selling News listáján. A bevétele meghaladja az 1 milliárd dollárt. A cég, és a farm szabadon látogatható, turisták is megtekinthetik. A cég mindent a saját kezében tart, a ganoderma farmot, a gyárakat, és a terjesztő hálózatot. A feldolgozó technológia is saját fejlesztés, amit a konkurencia nem tud lemásolni. A feldolgozás során a lig zhi hatóanyagait szétválasztják a ballasztanyagoktól, és így a hatóanyagok közel 100 %-át sikerül megőrizni. A DXN ling zhi kivonatának 1 kg-ja 20 kg gombából készül. Ez az oka az elképesztő hatékonyságának. Ezt a hatékonyságot elismerik cégfüggetlen minőségi igazolások, és természetgyógyászok is, akik ezeket a kezeléseikben használják.
A DXN-t 1993-ban alapította Dr. Lim Siow Jin, aki az elismert, indiai Institute of Technology egyetemen szerezte a mérnöki diplomáját. Az évek során különböző akadémia fokozatokat szerzett különböző egészségügyi fakultásokon. (Dr, PHD, SC, Prof, H.C. Alternative Medicine.) Éppolyan jól kiismeri magát a holisztikus gyógyászat, mint a modern orvoslás területén.
Fáradhatatlan munkája elismeréseként, számtalan rangos kitüntetés tulajdonosa, a maláj uralkodó pedig lovagi címmel (Datuk), és a „Panglima Jasa Nagara” érdemrenddel tüntette ki. Ezen kívül Dr. Lim az UNESCO jószolgálati nagykövete, aki 1 millió éhező gyermekhez juttatja el a spirulina algát. Ehhez a misszióhoz a DXN minden tagja csatlakozhat.
由于他的不懈活动,他获得了许多奖项,马来西亚国王已于2019年9月9日授予林博士 "达图 "的荣誉称号,以及 "Panglima Jasa Nagara "骑士勋章。林博士也是联合国教科文组织的亲善大使,为全球100万儿童提供螺旋藻,对抗饥荒。所有德信的合作伙伴都可以加入这项任务。
A te esélyed
Nincs kifogásod az ellen, hogy legyen egy sikeres üzleted? A világ legnépesebb országában, egy olyan termékkel kereskedni, amit ott kiválóan ismernek, de a létező legjobb minőséget kínálva versenyképes áron. Ráadásul befektetés nélkül. Létezik ennél jobb üzlet egyáltalán?
A DXN mindenképpen hatalmas hálózatot fog építeni Kínában, ezt te is tudod, és én is tudom. A kérdés csak az, hogy te részesülsz-e ennek a hasznából? Vajon a te rokonaid, barátaid hozzád csatlakozva fogyasztják ezeket a termékeket, vagy majd évekkel később te csatlakozol hozzájuk. Te keresel pénzt az ő fogyasztásukból, vagy fordítva?
Bojtos-Sváb Csilla, és Bojtos Zoltán vagyunk. Magyar származásúak vagyunk, de Ausztriában élünk. 2011 óta építünk hálózatot a DXN—ben. Jelenleg Senior Star Diamond szinten állunk, és 39 országban vannak csapattársaink. Imádjuk ezt a szakmát, és főleg online csináljuk. Olyan eszközöket tudunk adni a csapatunk tagjainak, amilyeneket más nem tud adni a DXN-ben. Ha üzenetet hagysz, szívesen megmutatjuk.
Kínai nyelven sajnos nem beszélünk, de magyarul, németül, és angolul, igen. Hagyj üzenetet bármelyik nyelven, ha kérdésed van! Dolgozz velünk együtt!
Ez a weboldal sütiket használ, ami lehetővé teszi az oldal látogatóinak, hogy nagyobb élményben legyen részük. A sütik információit a böngésződ tárolja, és a weboldal következő meglátogatásakor be tudja a látogatót azonosítani. Ezen kívül a weboldal üzemeltetőjének szolgál adatokkal arról, hogy a látogatók melyik aloldalt találták különösen érdekesnek, és hasznosnak.
Az összes süti beállításait ellenőrizni tudod a különböző füleken.
Erősen ajánlott sütik
Az erősen ajánlott sütiket azért érdemes elfogadnod, mert enélkül nem tudjuk megjegyezni a sütikkel kapcsolatos preferenciáidat.
Ha ezt a sütit nem engedélyezed, akkor nem tudja a weboldal megjegyezni a beállításaidat. Vagyis minden egyes látogatás alkalmával újra be kell mindent állítanod.
Használjuk a Google Analytics-ot.
Kérem fogadja el a Google Analytics követést. De tovább mehet úgy is, hogy ezt elutasítja. Ekkor a weboldal semmilyen adatot nem továbbít a Google Analytics-nak.
Legutóbbi hozzászólások