+436644248783 info@internetwork.hu
A DXN elhallgatott története

A DXN elhallgatott története

A DXN elhallgatott története

Sztorik, amiket még nem hallottál

dxn elhallgatott története

A DXN 24. a világranglistán

A leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik, a világ legnagyobb ganodermatermesztője, a DXN is egészen kicsi cégként kezdte az útját. A világ 24. legnagyobb MLM cége, a több mint 6 millió regisztrált taggal rendelkező vállalat is volt parányi. 1992-ben alapította meg Dr. Lim, aki rögtön a hálózati értékesítésben szándékozott megoldani a termékek terjesztését. Csak eljött 1993 is, és még egyetlen ember nem sok, de annyi sem csatlakozott. Már-már úgy látszott, hogy be kell zárni a céget, amikor kaptak egy telefonhívást, ami megváltoztatott mindent. Egy hölgy telefonált, aki ganoderma kivonatot akart vásárolni. Dr. Lim maga vitte el a kért terméket a hölgynek, aki a kis pénzecskéjét gyűrögette a kezében. Igazából 70 maláj ringit volt a ganoderma por ára, de Dr. Lim megsajnálta az asszonyt, és eladta neki 15-ért. Igazából ezután indultak el a regisztrációk, és egyre több fogyasztó vitte el a jó hírét a ganodermás termékeknek.

Indonézia

A DXN elindult a növekedés útján, és hamarosan nem csak Malajziában volt már fogyasztói hálózata, hanem a környező országokban is. Indonéziában 1997-ben kitört a válság. A valuta elértéktelenedett, ezért a legtöbb MLM cég vagy kivonult, vagy jelentősen árat emelt. Képzeld el, hogy milyen csapás lehet az, amikor hálózatépítőként bezár az országodban az anyacég, vagy duplájára emeli az árat. Megszűnik a jutalék, és ott állsz leforrázva. A DXN úgy döntött, hogy nem emel árat 3 hónapig. Mikor ennek híre ment, az emberek sorban álltak a képviselet előtt, hogy beregisztrálhassanak. A növekedés robbanás szerűen beindult.

Fülöp Szigetek

A csúcsvezető elpártolt, és magával vitte a legjobb embereit más hálózatba. Ekkor Dr. Lim odautazott, és átvette a központ irányítását. Kivonta a piacról az összes terméket, csak a ganodermás kávét hagyta meg, ezzel beszűkítette a piacot, ami sokszor nagyon jó stratégia. Be is jött a DXN esetében is, mert a növekedés a Fülöp Szigeteken is meglódult.

Az arab öböl

Az öböl menti országok először ellenségesen álltak a DXN-hez, és a termékeihez. Minden piacra jellemző, hogy először a bizalmat kell kiépíteni, és utána indul meg meredeken a növekedés. Itt Európában például még nem értük el ezt a pontot. De térjünk vissza az öbölhöz. A DXN válasza az ellenséges fellépésre az volt, hogy nem beszéltek az MLM-ről, csak a termékeket ajánlották. Az első hónapban 500 € bevételük volt, de hittek benne, és őszintén csinálták. Mára 600 000 tag van, és 3 millió euró a havi forgalmuk. Egy nap, különös levelet kaptak a dubaji emír udvarából. Ajánlatot kértek egy díszdobozos kávéra, amit az udvar reprezentációs célra akarna használni. A tervet másnapra kérték. 🙂 És másnapra ott is volt a DXN képviselője, egy frissen, erre a célra tervezett díszdobozzal, amiben a cég különleges kávéi voltak. Azóta mi vagyunk a dubaji uralkodó ház udvari szállítója.

Szudán

Egy borongós napon Szudán akkori vezetője betiltotta a network marketinget, és többek között a DXN szudáni irodájának a dolgozóit is bebörtönözték. Az anyacég küldöttsége 40 napon át próbált a bíróval megegyezni, hogy engedjék szabadon a munkatársaikat, és járuljanak hozzá, hogy az ott lévő készletet kiárusítsák. 40 napon át ültek a bíróság folyosóján, de minden nap elutasításban volt részük. Aztán valami csoda folytán a 41. napon nem csak a dolgozókat engedték szabadon, és nem csak a meglévő készletet engedték kiárusítani, hanem engedélyt kaptak arra is, hogy tagokat regisztráljanak, és hogy továbbra is MLM rendszerben folytassák a terjesztést. De a baj még nem ért véget, mert az ország valutája teljesen elértéktelenedett. Ekkor Dr. Lim úgy döntött, hogy néhány hónapig „hozomra” adja a termékeket, hogy megmaradjon a fogyasztói hálózat, és hogy megmentse az üzletépítőket. Egy ilyen szörnyű gazdasági helyzetben aranyat ér egy rendszeresen érkező passzív jövedelem.

Pakisztán

Pakisztánban szintén egy bírósági tiltással nyitott a cég. 5 éven át nem volt MLM üzlet, de mára 70 000 tagunk van. Sőt, a gyermekek körében oly gyakori farkasvakság leküzdésében elévülhetetlen érdemeket szerző Dr. Lim, állami kitüntetést kapott. Ez igazán megnövelte a bizalmat a DXN felé.

dxn elhallgatott története

A DXN elnöke, Dr. Lim, állami kitüntetést kapott Pakisztánban

Jordánia

Ez a történet jól példázza, hogy sokszor egyszerűen csak ki kell várni, amíg a megfelelő ember csatlakozik. Jordániában 10 éven át 400 és 1000 euró között stagnált a fogyasztás. Aztán csatlakozott egy háziasszony. A 11. évben már 100 000 eurós lett forgalom, ami azóta is emelkedik. Ilyen lehetett Európa számára Kócsó László, aki berobbantotta a piacot.

Tanulság

Ha idáig elolvastad a cikket, akkor látod, hogy a siker útja problémákkal, vagy kihívásokkal van kikövezve. És mindenre van megoldás, ha az ember nem szűnik meg a megoldásokat keresni. A te anyagi, és egészségi problémádra is van megoldás, lehet, hogy pont itt. Lehet, hogy ez a cikk, ez a hálózatépítő házaspár, ezek a termékek, és ez a cég a megoldás a problémáidra. Ahogy írtam, itt Európában még nem értük el azt a pontot, ahol megindul a meredek emelkedés. Azon dolgozunk gőzerővel, hogy megszilárdítsuk a bizalmat a cég, és a termékek iránt. Tarts velünk te is, és nem fogod megbánni!

DXN átverés

DXN átverés

DXN átverés

avagy

Miért működik jól az agymosás?

Tételezzük fel, hogy most találkoztál először a ganoderma gombával, vagy a DXN ganodermás kávéjával, és arra vagy kíváncsi, hogy a DXN átverés-e. Ha a keresőbe beírod, hogy DXN átverés, a sok találat között találsz olyat is, ami azt bizonygatja, hogy a ganoderma átverés. Mondván: „Szerintem a ganoderma nem is ér el a bélcsatornába, mert a gyomorsav szétmarja.”. A kulcsszó itt természetesen az, hogy „szerintem”. Hacsak nem egy táplálkozási szakértő mondja, akkor nem releváns. Az pedig nem mond ilyet, mert tudja, hogy ez butaság. 🙂 

dxn átverés

Így működik az agymosás.

Maradjunk továbbra is annál, hogy te új vagy a pályán, és nem szeretnéd, ha becsapnának. Még soha nem hallottad a rádióban, vagy a tv-ben, hogy igyál ganodermás kávét, ezért kicsit szkeptikus vagy vele. Esetleg még azt a személyt sem ismered, aki neked ajánlotta, és így rizikósnak érzed az egészet. Most „lerántom a leplet a DXN-ről”! Én már 2011 eleje óta fogyasztom a DXN termékeket, és építem a DXN üzletet, ráadásul akut, kétoldali őszinteség-nagyobbodásom van, ami már nem is műthető. Csak figyeld, hogy milyen tények bizonyítják, hogy a DXN átverés!

Miért nem hallottál még a ganodermáról?

Tudod, a fogyasztói társadalomnak vannak haszonélvezői, akik meglehetősen gazdagok. Csak gondolj arra, hogy az élelmiszeripar, és a gyógyszeripar olyan fogyasztókkal rendelkezik, akik ha nem veszik meg az ő termékeiket, az életükkel játszanak. Szó szerint. Enni, ugye kell. Ha meg magas a vérnyomásod, akkor meg KELL venned a vérnyomáscsökkentőt, különben az életeddel játszol. De ez igaz a többi betegségre is. Ezért te véletlenül nem hallasz olyan híreket a sajtóban, amelyek csökkentenék számukra a piacot. Például most fut az osztrák rádióban nálunk egy reklám, ami arra ösztönöz, hogy vegyél banánt csak 1 euróért, ami egy vitaminbomba. Tiszta egészség! Én, amikor kamionoztam, hordtam banánt. Amikor a kikötőben felrakják, teljesen zöld, gyakorlatilag ehetetlen. Amikor a multi átveszi az érlelőben, berakják az egész rakományt egy kamrába, és rázárják az ajtót. Aztán beállítják a dátumot, hogy a banán mikorra érjen meg. Ezt etilén gáz hozzáadásával tudják szabályozni. Hát ez az a gyümölcs, ami „tele van” vitaminnal. Te meg csak egyed!

A ganodermáról nem hallhatsz véletlenül

Az előbbi történetet csak azért mondtam el, mert érzékeltetni akartam, hogy ha csak szól a rádió az autóban vezetés közben, vagy megy otthon a tv, miközben a napi teendőidet végzed, nem fogsz hallani se a ganodermáról, se a többi DXN termékről. Egy régi barátommal beszélgettem a minap, és arról mesélt, hogy egy orvos barátja mondta neki, hogy a túl sok vitamin ártalmas. Ő is csak felületesen hallott a ganoderma gombáról, és számára az valami vitamin féle. És talán aggódott kicsit az egészségemért, mert olyan sok ganodermát szedek. Én 2011 óta hihetetlen sok előadást hallgattam meg erről a témáról, és nem laikusoktól. Nem beszélve a saját tapasztalataimról! Tudom, hogy miért működik, és hogy milyen hatások várhatók, és mikor. Volt olyan fogyasztónk, aki kiütéseket kapott, amikor elkezdte fogyasztani a termékeinket. Ez teljesen természetes, a bőrön át, a verejtékkel távozó méreganyagok okozzák. Ezt ő nem tudta, nekem talán nem is hitte el, és abbahagyta a ganoderma szedését. Így azok a méreganyagok most már nem távoznak, hanem benn maradnak a szervezetében. És ha a bőrön kiütéseket okoz, mit csinál vajon a testében belül?

De ezeket az információkat csak tudatos tájékozódással lehet megszerezni. Végig kell nézni hozzá sokórányi előadást, el kell jönni szemináriumokra, és benn kell lenni olyan titkos Facebook csoportokban, ahol ezeket a tapasztalatokat megosztjuk egymással. Szóval az információ a rendelkezésre áll, de utána kell menni.

A DXN átverés

És most lerántom a leplet a DXN üzleti lehetőségéről is. Az apropót az adja, hogy nemrég megismerkedtem egy másik MLM cég termékeivel, és üzleti modelljével is. Röviden: túlárazott termékek, ezért a gyors meggazdagodás lehetősége. Mi a DXN-nél soha nem vakítunk azzal, hogy kolbászból van a kerítés. De figyelj csak, hogy milyen ügyesen érte el az alapító, Dr. Lim az eredeti célját! Azt akarta, hogy minél több ember számára legyen elérhető a ganoderma gomba. Természetesen ő pontosan tudja, hogy az miért jó. Arra is rájött, hogy ha az ára olyan magas lesz, mint az értéke, sokkal kevesebben engedhetik meg maguknak. Ha neki nincs egy víziója, akkor nem érdekli csak az üzleti sikere, a többi emberrel nem foglalkozik. De neki volt víziója, ezért nem értékesíti extra profittal a termékeit. És azért hálózati értékesítésben, mert csak így tudja az árat alacsonyan tartani. Hiszen így nem kell reklámra költenie. Emiatt nekünk, hálózatépítőknek is kevesebb a jutalékunk egy termék árából. Mi lett ennek a következménye? Hogy ha jól akarunk keresni, sokkal több emberrel kell ezeket a termékeket megismertetni. Puff! Teljesült is az elnök úr terve. Hiszen egyre többen fogyaszthatják.

Kinek való a DXN?

  1. Tudatos embereknek, akik tudnak a sorok között olvasni. Akiket nem téveszt meg a mindennapi agymosás, hogy vegyél olcsón kiváló minőségű banánt, és hasonlók.
  2. Akiknek nem csak a pénz a motorjuk, hanem van egy víziójuk.
  3. Akik nem egy „szerintem” alapján döntik el egy dologról, hogy az átverés-e, vagy nem, hanem utánamennek az információknak, és megkeresik a tényeket.
  4. És azoknak, akik elég kitartóak ahhoz, hogy ne álljanak meg addig, amíg elérik a célt. Én nem tudom, hogy te ilyen vagy-e, de ha igen, akkor van számodra egy jó ajánlatom, ha megkeresel.

Látod? Ez az átverés, nem is átverés.

Akarsz személyes benyomásokat szerezni?

Mindenféle kötelezettség és kényszer nélkül? Van egy privát csoportunk a Facebook-on, vagyis zárt, és rejtett, ahol minden héten tartunk webkonferenciát, mindenféle üzleti témában. Néha tart valaki egy 20-30 perces előadást, néha csak ötletelünk, és sztorizunk. Ezek a webkonferencia felvételek visszanézhetők a csoportban, de csak a csoport tagjai számára. Néha olyan dolgokról is beszélünk a termékek kapcsán, amelyek csökkenthetnék a gyógyszerlobbi bevételeit, ezért ezt nem hozhatjuk nyilvánosságra.

Ha érdekelne ez a csoport, ha szeretnél közelebbről megismerkedni ezzel az üzlettel, amit mi szenvedélyesen imádunk, kérlek, jelölj ismerősnek a Facebook-on, és kérdd, hogy hívjalak meg a csoportba! Ehhez kattints a képre!

Csatlakozni akarok!

Csatlakozni akarok!

Hogyan tudsz csatlakozni a csapatunkhoz?

multilevel marketing csapat

A Koffein Klub alapító csapata

Azt, hogy miért akarsz velünk együtt dolgozni, hogy mit szeretnél az életben elérni, azt neked kell tudnod. 

Mi most csak a hogyanról szeretnénk írni. Két féle módon vásárolhatsz a termékeinkből. Az első lehetőség, az

Vásárlás, csatlakozás nélkül

Ha először ki szeretnéd próbálni valamelyik terméketet, nem regisztrálsz, csak veszel mondjuk egy próba csomagot kiskereskedelmi áron. Kifizeted a szállítási díjat, vagy Pesten a központi irodában veszed át. Kattints a gombra, és egy kis magyarázatot fogsz találni a webáruházban történő vásárlás menetéről. Később majd eldöntöd, hogy akarod-e rendszeresen élvezni a hatását.

Ha ezen már túl vagy, esetleg tökéletesen megbízol a cégben, a termékek minőségében, és bennünk, akkor járhatsz ennél jobban is.

Visszatérve az eredeti kérdésre, akkor tudsz csatlakozni a csapatunkhoz, ha regisztrálsz. Ha nem Magyarországon élsz, – ahogy mi sem, – akkor vedd fel velünk a kapcsolatot, mert bár a világ valamennyi országából be tudsz lépni, és mindenhol építhetsz üzletet is, meg terméket is fogyaszthatsz, mégsem teljesen egyformák a lehetőségek mindenhol. Hagyj üzenetet, vagy írj nekünk az info@internetwork.hu-ra!

„Egy ilyen üzletből bűn kimaradni.”

Kérlek, kattints a linkre, és a következő oldalon töltsd ki a regisztrációdhoz az adatokat! 

Egy tipp: használd a Firefox böngészőt, a többi nem mindig boldogul az anyacég weboldalával.

Mi történik a csatlakozásod után?

Amikor kitöltötted a regisztrációs űrlapot, és a kiválasztott fizetési mód alapján kifizetted a rendelt termékeket, négy dolog fog történni:

  1. Bekerülsz a rendszerbe, megjelenik a neved a saját struktúránkban, mint új munkatárs, és a központ elindítja neked a csomagot.
  2. Kapsz email-ben egy törzsvásárlói számot, és egy aktiváló kódot a háttér irodánkhoz. Ezzel 7 napon belül hozz létre magadnak egy jelszót! Az oktató videót itt találod.
  3. Ha használod a Facebook-ot, felveszünk a titkos, zárt csoportunkba. Mi itt osztjuk meg azokat a hasznos információkat, oktatási anyagokat, amikből tanulhatsz. Itt találsz nyomdakész szóróanyagokat is, amiket természetesen ingyenesen lemásolhatsz, és ahol akarod kinyomtathatsz.
  4. Részt vehetsz a heti rendszerességgel megtartott Koffein Klub online beszélgetéseken, és a szerdai Dobbantókon. Innen tanulhatsz, inspirálódhatsz, és felteheted a kérdéseidet.

Ezeken kívül más különösebb dolog nem fog történni. Senki nem fog noszogatni, piszkálni azzal, hogy mikor léptetsz már sok-sok embert. Érezd jól magad a csapatban, az üzletben, mi megyünk előre, és kitapossuk neked is az utat, ha akarsz, követsz.

Szerintem próbáld ki, nagyon megéri.

Hogy miért minket válassz?

Hallgasd meg mit mondanak rólunk a munkatársaink.

Néhány dicsérő vélemény a munkatársainktól:

Olyan lehetőséget kerestem, amiben kifejezhetem önmagam, ami által tanulhatok, megismerhetek új dolgokat, és esetleg még anyagi bevételem is származik belőle.

Timea

Thessaloniki, Görögország

21 éve készségfejlesztéssel foglalkozom és lassan 15 éve a saját tréningcégem a Tréning Centrum Magyarország vezetőjeként járom az országot. Most sokan kérdezhetitek, hogy mi az oka a váltásnak? Nincs váltás, maradok tréner és mellette elkezdem ezt az üzletet is. Mert szabad akarok lenni én is, és mert ezt a céget, és ezt a termékcsaládot olyannak találom, amihez örömmel adom a nevem.

Tamás

Budapest, Magyarország

Hiszünk abban, hogy jó helyen vagyunk, és ha arra kérnél bennünket, hogy egy mondatban foglaljuk össze az üzenetünket, akkor azt mondanánk, hogy: Van más élet!

Laura és Norbert

Budapest, Magyarország

Szeretem, hogy nincs kötöttség, a saját tempómban haladok, kényelmesen, otthonról dolgozhatok, és óriási a benne rejlő lehetőség..

Éva

Várpalota, Magyarország

Annyira jó, hogy kaptuk ezt a lehetőséget. Sokat szenvedtem korábban a munkahelyemen az irodában ülve egész nap és vágytam valami rugalmasabb időbeosztásban végezhető, értékes tevékenységre.

Ildikó

Budapest, Magyarország

Harminc évvel ezelőtt azt gondoltam hogy elérem rengeteg munkával hogy nyugodt életet tudok biztosítani a családomnak és magamnak. Mára már kiderült hogy ez a hagyományos formában és keretek között lehetetlen. Akkor talált rám ez az üzlet amikor egészségileg és mentálisan is elég mélyen voltam... Most azt gondolom hogy ez életem legjobb döntései közé tartozik. Ez egy varázslatos üzlet ami megváltoztathatja a gondolkodásod és az egész életed.

Lajos

Püspökladány, Magyarország

Hagyj üzenetet! 🙂

15 + 12 =

Legutóbbi hozzászólások

Hálózatépítés kategóriák

Iratkozz fel a hírlevelekre!

Gyémántgyár hírlevelek

[activecampaign]

Linkedin profilom

empatikus hálózatépítő

Hallgasd meg a podcast-emet!

Legutóbbi hozzászólások

Hálózatépítés kategóriák

Csapatépítés Kecskeméten

Csapatépítés Kecskeméten

Az első „Időszorzó” hétvége képekben

Csapatépítés jó hangulatban az első Időszorzó hétvégén. Tanultunk, nevettünk, szaunáztunk, bowlingoztunk, és egy kicsit borozgattunk is. A helyszín a Granada Hotel egészen kíváló előadótermet biztosított, ahol remek fotók készülhettek. Íme.

csapatépítés zeit_multiplikator_02 zeit_multiplikator_03

 

Mennyit lehet keresni a DXN-nél?

Mennyit lehet keresni a DXN-nél?

Mellébeszélés nélkül

Sok MLM cég leígéri a csillagokat az égről, ha arról van szó, hogy megnyerje az embereket a csatlakozásra. Ismerek több MLM sztárt is, akik átlagosan 3-5 évente más cégnél vannak, és mindenhol hamarosan a Top keresők közé emelkednek. Aztán amikor borul a bili, újra kezdik máshol. A lényeg a gyors pénz. Igen, ők egyértelműen sztárok, és nagyon tudnak valamit.

De mi van a normál halandókkal?

Olyanokkal, mint én is. Tudok én attól jobban keresni, mert mások a cég csúcsán hihetetlen összegek tudnak keresni havonta? Nem hiszem. A számomra sokkal jobban hangzik, ha van világszerte pár százezer, aki az alkalmazotti munkáját ki tudta váltani vele, és van néhány millió, aki már ingyen kávézik. Azt valahogy könnyebben el tudtam annak idején hinni, hogy nekem is sikerülhet. Én csak egyetlen egy fogyasztói hálózatot akarok építeni, nem 3 évente újat. Ezért is választottam ki egy olyan céget, akinek már a neve is azt jelenti: becsület. (A kínai „daxen” szó jelentése: tisztesség, becsület.)

A cég mottója: mindenkinek, aki egészségesen szeretne élni, legyen lehetősége, hogy ganodermát fogyasszon, és ha nem telik rá neki, akkor azzal, hogy tovább ajánlja, előteremthesse a rá valót.

Itt senki nem ígéri, hogy gyorsan milliókat lehet keresni. Itt a magunkon, és az egymáson való segítségről van szó elsősorban. Biztosan vannak sokan, akik ezt nem tartják elég vonzónak. Ők keressenek akkor másik hálózatot! Bár ha az alábbi táblázatot megnézed, láthatod, hogy azért itt is lehet ám pénzt is keresni. Csak talán kicsit később, mint máshol. Kattints a képre a nagyobb mérethez.

keresni

Nos, hogy is értendő ez a táblázat?

Nézzük az első sort! Ahhoz, hogy 50-70 000 forintot kereshess, el kell érned a Star Agent (SA) szintet, (4500 pont összesen) és lennie kell havonta 3-3,5 ezer csoportpontodnak. Ehhez 30-35 olyan törzsvásárló kell, aki minden hónapban megveszi a maga 100 pontját. Ez azonban csak utópia. A valóságban több kell, mert sokan nem a jutalék miatt vásárolnak, hanem pontosan annyi terméket vesznek, amennyire szükségük van, és nem törődnek a pontokkal. A többi pedig már csak matematika.

Ez a kiegészítő táblázat azt mutatja, hogy neked személyesen kb. hány embert kell beregisztrálnod a különböző szintek eléréséhez. Ezek tapasztalati értékek, senki nem egyedül regisztrálja be az összes embert a hálózatában, hanem a belépők is hoznak belépőket, és azok is hoznak új belépőket.

Mi az ami még fontos?

Arra szeretném felhívni a figyelmet még, hogy 30 000 forintos jutaléknál már kijön a havi 100 pontod, vagyis a kávéadagod, és az viszonylag hamar elérhető. A táblázatból talán nem látszik, de ugyanannyi csoportponttal több a jutalék, ha magasabb üzleti szinten vagy. A táblázat értékei tájékoztató jellegűek, hiszen nagyon nem mindegy, hogy azok a bizonyos pontok a struktúra melyik részén kerültek megvételre. És nincs két egyforma struktúra sem. De a saját tapasztalatim alapján megerősíthetem, hogy az értékek hozzávetőlegesen stimmelnek. Egy millió forint passzív jövedelem mindenkinek jól jönne, de azon a szinten nem lehet ebbe a játékba beszállni. Csak a nullánál.

Nézd meg a táblázatot, és gondolkodj el azon, hogy mi számodra a fontos, a hihető, az elképzelhető. Ez alapján dönts helyesen!

A kérdések kérdése:

Hogy lehet az, hogy én gyémántként is még mindig dolgozom alkalmazottként?

A DXN ennyire rossz üzlet lenne? Határozottan, nem! Azokkal ellentétben, akik csak a pénzért fogyasztanak egy terméket, mi a párommal nem csak a jutalékjogosultsághoz szükséges 100 pontért vásárolunk. Jelenleg kb. a 8-9 szeresét vesszük meg. Ez felemészti a jutalékunk 60-70%-át. Viszont ahogy emelkedik a bónuszunk ez az arány meg fog maradni. Egészen addig, amíg el nem érjük a fél megadózist fejenként. Mert ezek a termékek ennyire jók.

A másik dolog pedig az, hogy alkalmazottként Ausztriában, ahol élek, lazán megkeresek havonta 1900-2000 eurót. És annyira jól még valóban nem keresek a hálózatépítésből, hogy ne sajnálnék havonta ennyi pénzt kidobni az ablakon. Remélem így már mindenkinek világos ez a látszólagos ellentmondás.

Ez a weboldal használja a Google Analytics szolgáltatást. Ha nem szeretnéd, hogy a látogatásodat érzékelje, kattints ide!
Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.
Internetwork - Az empatikus hálózatépítés
Adatvédelem

Ez a weboldal sütiket használ, ami lehetővé teszi az oldal látogatóinak, hogy nagyobb élményben legyen részük. A sütik információit a böngésződ tárolja, és a weboldal következő meglátogatásakor be tudja a látogatót azonosítani. Ezen kívül a weboldal üzemeltetőjének szolgál adatokkal arról, hogy a látogatók melyik aloldalt találták különösen érdekesnek, és hasznosnak.

Az összes süti beállításait ellenőrizni tudod a különböző füleken.

Használjuk a Google Analytics-ot.

Kérem fogadja el a Google Analytics követést. De tovább mehet úgy is, hogy ezt elutasítja. Ekkor a weboldal semmilyen adatot nem továbbít a Google Analytics-nak.