Közgazdász, oktató, MLM szakértő, tréner, számos szakmai könyv szerzője.
2020 augusztus 19-én egy nagyon remek esténk volt a Dobbantóban. Nyíri Zoli, ismert szakember elfogadta a meghívásunkat, és alaposan kifaggattuk az MLM jelenéről. Tekintettel arra a hatalmas ismeretségi körre, amivel rendelkezik, tényleg érdekes dolgokat hallottunk. Ha érdekel a téma, nézd meg a videót, mert érdemes.
A DXN új európai marketing direktora megtisztelte a jelenlétével szerény online találkozónkat. Egy kicsit megismerhettük mint embert, és a terveiről is szerezhettünk némi betekintést. Ha minden megvalósul, és miért is ne valósulhatna meg, ha mindannyian akarjuk, akkor új szelek fognak fújni mifelénk. 🙂
Nézd meg a videót a szponzorunk, Judit tolmácsolásával, szerezz első kézből benyomásokat!
A szerda esténként jelentkező Dobbantó nem csak DXN tagok számára nyitott. Szeretettel látjuk mindazokat, akik már felismerték azt a tényt, hogy nekünk, magunknak kell tennünk a sorsunk jobbra fordulásáért. A találkozó este 19:30-kor kezdődik, a http://www.dobbanto.zoominarium.hu zoom szobában minden szerdán.
2019 július 18-án indult a Dobbantó. Akkoriban az online térben kevés lehetőség volt arra, hogy mi DXN-esek találkozzunk kicsit. Igény volt rá, csak valahogy hiányzott az akarat. Ezért gondoltuk ki mi Csillával, hogy a vasárnap esti, csak a saját csapatunk számára megtartott találkozókat kibővítjük, és szerdánként szeretettel várunk rá mindenkit, és bárkit. Még a DXN üzlet iránt érdeklődőket is. Igyekeztünk különleges formát adni ennek, vagyis nem a szokásos egye előadó beszél, a többiek pedig figyelmesen hallgatnak felállást akartuk. Sokkal inkább egy Camelot-i kerekasztal jellegűek ezek az összejövetelek. Hiszen mindenkitől lehet tanulni, és ha mindenki korrekten áll hozzá, akkor ebből igazán profitálhatunk valamennyien.
Tudástár
Az egy éves évforduló kapcsán készítettünk két válogatást, az elmúlt 51 alkalom felvételeiből. Ehhez természetesen újra vissza kellett nézni mindet. Igaz, ez nagyon tömény volt, de ezzel együtt rádöbbentünk arra a hihetetlen értékre, amit így sikerült összegyűjtenünk. Fantasztikus tudásanyag került rögzítésre. Olyan mondatok, megállapítások, jó és rossz tapasztalatok, amelyeket mindenki haszonnal tud alkalmazni. Már csak ezért megérte!
Csapat
De ezen túlmenően olyan összefogás is kialakult, ami tapasztalt hálózatépítők szerint ritkaság más hálózatokban. Ilyenkor az ember tényleg kénytelen elhinni a szlogent, hogy a DXN egy nagy család. És mi a tapasztalatainkkal bizonyítjuk valamennyien a „Dobbantósok”, hogy lehetséges keresztvonalak között is olyan együttműködés, amely mindkét fél számára előnyös. Nem törvényszerű az, hogy aki nem az alsó vonalamba tartozik, annak feltétlenül rosszat kell, hogy kívánjak.
Dobbantó esszencia
Ebbe a videóba összeválogattunk néhány nagyon ütős gondolatot a DXN üzletről, egy kicsit az MLM-ről is. Azoknak ajánlom, akiket az igazság érdekel, és képesek a saját előítéleteiken túllépni.
Dobbantó aranyköpések
Ez pedig az utóbbi idők legtöbb örömet szerző projektje a számunkra. Összeválogattunk az első év felvételeiből egy vicces, és kicsit őrült történetet, természetesen az eredeti szövegkörnyezetből kiragadott mondatok, félmondatok segítségével. Jó szórakozást hozzá.
Tetszik?
Ha érdekel egy ilyen csapat, egy ilyen tiszta üzlet, akkor szeretettel várunk a Dobbantó csoportba a Facebook-on. Ahhoz, hogy meghívhassalak, kérlek jelölj ismerősnek! A Dobbantó beszélgetések szerdán este 19:30-kor szoktak kezdődni a www.dobbanto.zoominarium.hu linken, ott is szívesen látunk minden érdeklődőt. Bár csak sokan ismernék ezt a lehetőséget!
És akkor jöjjön egy olyan pillanat amit már olyan régóta vártunk. Szerintem Csilla és Zoli is így van ezzel. Úgyhogy szeretném bemutatni azt a házaspár aki most az előző hónapban minősült egy új gyémánt szintre. Ők egy Ausztriában élő házaspár, és gyorsan meg is néztem, hogy ők lettek a mi harmadik gyémántjaink, de ők azok, akik szinte az egész DXN-es pályafutásomnak az egyik legmeghatározóbb tagjai, hiszen szinte az első pillanattól, a mai napig folyamatosan együtt dolgozunk, vagy legalábbis együtt kommunikálunk, most is ugye közösen vettünk részt ezekben a projektekben. Engem mindig elképesztő módon inspirálnak azzal, hogy mennyire sokat fejlődtek és tanultak, mennyire megtanultak sok mindent az online marketingből, hogy most is ugyanúgy ahogy én is folyamatosan képzik magukat minden területen.
Annyira jó látni ahogy a csapatukkal is bánnak, ahogy fejlődnek és hogy mennyi mindent megtesznek értük. És ugye azt is nagyon látjuk, hogy milyen szuperül építik a saját márkájukat, és hogy az milyen sok mindenben megjelenik, és hogy milyen sok jó előadást is hallottunk már tőlük. Úgyhogy én nagyon szívesen várom hogy tovább inspiráljatok bennünket és hogy egy kicsit meséljetek nekünk erről. Is úgyhogy akkor most következzen Bojtos-Sváb Csilla, és Bojtos Zoltán. Sok szeretettel gratulálunk nektek az új szinthez, Executive Star Diamond-ok lettetek, meséljetek nekünk arról hogy milyen érzés ez az új gyémánt szint, és hogy hogyan ünnepeltétek meg.
DXN Executive Star Diamond kitűző
Milyen érzés az új gyémánt szint?
Csilla:
Nagyon vártuk Erzsikével együtt ennek a szintnek az elérését, hogy az első munkatársunk elérje a gyémánt szintet, hisz ez a feltétele annak hogy tovább lépjem valaki a gyémánt szinttől. Szerintem ez egy nagyon fair üzlet, hogy csak akkor tudsz előrelépni hoa másoknak segítesz hogy a mások sikerét próbálod elősegíteni. Úgyhogy ez egy ilyen közös öröm. Szerintem jobban örültünk az Erzsikének, mint ahogy mi szintet léptünk.
Judit:
Pedig ennek tényleg az a lényege, hogy ugye a csapattársak is lépnek. De ugye milyen jó az, hogy akkor mi is tudunk szintet lépni. És ennek is nagyon kell örülni és ünnepelni, ahogy utána csapattársaink újabb sikereinek is, értékelni minden egyes lépést, és mi is így tudunk jó példát mutatni.
Zoli:
Már régóta készülünk egy meglepetés ajándékkal a gyémántunknak, de még nem lőjük le a poént. Nem is eggyel, de majd csak akkor fogjuk tudni megmutatni, ha már eljön az ideje a személyes találkozásnak.
Csilla:
Ez egy több részből álló ajándék, és ez is egy öröm, ez a készülődés. Majd megmutatjuk, ha eljön az ideje.
Judit:
Rendben van. Na és akkor még kicsit meséljetek arról is hogy mire vagytok a legbüszkébbek ugye ezen a szinten túl amit eddig elértetek ezen az út során
Mire vagyunk a legbüszkébbek?
Csilla:
A legbüszkébb én legalábbis, mindenképpen a csapattagjainkra vagyok. Arra hogy bíznak bennünk, arra, amit ők elértek.
Zoli:
Hát az egy jó érzés, amikor tényleg úgy érzed, hogy egy pici szereped neked is van abban, hogy ő sokat fejlődött és már nem ott van ahol az elején volt és sikereket ér el. Pláne amikor látod, hogy őt is elkapta a gépszíj és ugyanolyan elkötelezett DXN-essé vált. Az egy nagyon jó érzés, és erre büszke vagyok és én megmondom, a magam részéről arra vagyok büszke, hogy idáig elértünk. Baromi sok munka van benne, és én úgy is állok hozzá, hogy az nem lehet, hogy azért ne legyek sikeres, mert nem tettem bele azt a munkát, amit bele kell tenni. Én a munkát beleteszem. Aztán lesz, ami lesz.
Csilla:
Hát az biztos, hogy a munkát beleteszi, Zolit nem motiválni kell, hanem inkább fékezni, hogy néha álljon már meg pihenni. 🙂 Mi azt szoktuk mondani, hogy nekünk a DXN vállalkozásunk a közös gyerekünk, mert mindkettőnknek van 2 gyereke az előző házasságából, de közös gyerekünk nincs, az a DXN hálózatunk.
Judit:
Ez nagyon jól hangzik, de ezt én is látom, és tanúsíthatom, hogy tényleg mi mindent tesztek érte. De bizony a munkán túl mert ugye nagyon fontos az aktivitás is, és abban aztán az élen jártok, de ugye nagyon fontos a tanulás is. És ti is, akárcsak én, folyamatosan tanultok. Kicsit meséljetek arról, hogy mi mindent tanultatok, és hogy miben fejlődtetek az utóbbi években!
Mit tanultunk meg?
Csilla:
Mi a tanulást a kezdetektől nagyon fontosnak tartjuk, mindig igyekeztünk megtalálni azokat a területeket, amelyek vakfoltok, ahol vannak még tanulnivalóink.
Zoli:
Tudod, már az elején világos volt a számunkra hogy ebben nem fogunk sikeresek, lenni, ha nem tanuljuk meg azokat a dolgokat, amit meg kell tanulni. Főleg az online olyan, amit szerintem muszáj vagy megtanulni profin. A videóvágást, a szerkesztést, kellett nagyon sok marketing hozzá, a SEO-zást. Mert hiába van egy gyönyörű weboldalad, ha senki nem látja. Meg kell tanulni, hogy hogyan lássák meg azt az emberek, hogyan találják meg. És még nagyon sok olyan terület volt, amire rájöttünk, hogy kell, hogy nem tudjuk még elég jól, és megkerestük azt, akitől megtanulhatjuk.
Csilla:
Az még nagyon fontos, hogy a folyamatos tanulás fontos, mert nem lehet megülni azon a tudásszinten, ahol most vagyunk.
Zoli:
Mert megelőznek mások. 🙂
Csilla:
Most nem erre gondoltam, hanem arra, hogy a módszerek is változnak. Ahogy 2 éve meg lehetett szólítani valakit, úgy az ma könnyen lehet, hogy nem működik. Mindig keresni kell az új módszereket, amik működnek. Tényleg ez egy életfeladat, hogy mindig tanulni, és fejlődni. Ezt mondjuk mindig a munkatársaknak is, hogy ha valami nem megy, akkor keresni kell valami másik módszert, ahogy megy.
Judit:
Tudtok-e mondani konkrét személyt, hogy kitől tanultatok és hogy ki adta a legtöbb inspirációt a számotokra, van-e esetleg példaképetek?
Ki a példaképünk?
Csilla:
Hát természetesen tőled tanultunk nagyon sokat Judit. Egy állandó példakép vagy a számunkra. És itt most nem tudom folytatni, ezt Zoli mondja.
Zoli:
Én sosem fogom elfelejteni, legyek akármekkora Crown Ambassador vagy akármi, akkor is azt fogom mondani, hogy a te szereped nagyon fontos volt abban, hogy mi elinduljunk egyáltalán. Ebben te nagyon jó vagy, hogy embereket tudsz ösztönözni, meg hinni bennünk és biztatni őket és ezt nagyon kellett, főleg az elején. Most már szerintem menne akárhogy is, mert már annyira vérünkben van. Ganoderma folyik az ereinkben, de az elején nagyon kellett.
Csilla:
Még mindig tanuljuk tőled, mert látjuk, hogy mennyire jó, mennyire fontos, de még mindig nem tudjuk olyan jól ezt, mint te.
Zoli:
De én nagyon figyelek mindenkit, akit lehet. Főleg online ugye, offline ritkán találkozok DXN-esekkel, de nagyon sok van olyan a felső vonalban, és a kereszt vonalban is. Én eléggé kritikus ember vagyok, én nem tudok könnyen rajongani valakiért, de nagyon sok embernek vannak olyan dolgai, amik nekem tetszenek. És én megpróbálom tőle aztán azt eltanulni. Olyanok is vannak, akik rossz példának tökéletesen jók, mert látom, hogy na, úgy nem szabad csinálni, ahogy ő csinálja. És ez is jó. Én most nem mondanék neveket, hogy ne maradjon ki senki, de sokan vannak, akiket így vagy úgy példaképnek tartok.
Judit:
Hát nagyon jó volt ezeket hallani. Meg egyébként én is nagyon sok megerősítéseket kaptam tőletek mindig, úgyhogy szerintem azért ti is nagyon jól ki tudjátok fejezni, meg tudtok olyan visszajelzés adni, ami a másikat is nagyon jól megerősíti. Na de akkor tényleg, ti mit gondoltok erről, hogy miért válasszanak benneteket és miért érdemes hozzátok csatlakozni? És ti milyen plusz tudtok adni a csapatok számára?
Miért válassz minket?
Csilla:
Például azért mert nagyon aktívak vagyunk és ezt nem minden szponzor vonal mondhatja el magáról, hogy napi szinten foglalkozik az üzlettel, hogy képben van. Ahogy szülőnek is az a legfontosabb feladata, hogy a gyerekeinek ott legyen, ha szükség van rá. Egy szponzornak is ez a legfontosabb dolga, hogy ott legyen segíteni, ha kell. Szóval ezt az aktivitást mondanám mindenképpen. És én úgy tervezem, hogy ez megmarad. Öt év múlva is, meg tíz év múlva is.
Zoli:
Másik meg az, hogy van egy olyan online rendszerünk, amit sales fanel-nek, vagy értékesítési tölcsérnek szoktak nevezni. Érkeztető oldalakkal teljesen kész hírlevél sorozattal, amiben benne van az összes tudásunk, a vizuális intelligenciától kezdve, a neuromarketing, a szövegírás, és minden benne van. És ezt minden munkatársunk a sajátjaként tudja használni. Egyetlen egy hátránya van, hogy ahhoz, hogy valaki megértse, hogy ez miért jó, ahhoz tudnia kell, hogy mi is az a sales funel, mi az a hírlevél sorozat, és meg kell tanulni, hogy hogyan kell használni. De ha ebbe felül töltöd bele a jelentkezőket, alul potyognak ki a belépők. És én nem tudok róla, hogy ilyen lenne bárkinek a DXN-en belül. Hát ezért.
Judit:
Ez valóban nagyon jó, meg annyira szükség is van rá, hiszen pont ti is azt szeretnétek, hogy a csapattársaitok is tudjanak sikereket elérni. Hiszen látszik, hogy mire vagytok képesek, és hát pontosan ti is így tudtok majd újabb szintre lépni, hogyha minél több csapattársatok tud elindulni ezen az úton is. Ha ő is képes lesz arra, hogy újakat tudjon csatlakoztatni. Ezért is fantasztikusan jó, hogyha vannak ilyenek eszközeitek, és rendszereitek, amit aztán ők is tudnak használni. Úgyhogy ez valóban zseniális. Meg hát ugye jó látni azt a sok apróságot is ugye, amikor mindig minden év, és minden hónap után csináltok egy ilyen kis kiértékelő videót, hogy kik voltak a legsikeresebb csapattársaitok. Akkor van ugye valami vasárnaponként is. Mi is van a számotokra vasárnaponként?
Mi az a Koffein Klub?
Zoli:
Koffein Klubnak neveztük, de ez a VIP csapatunk találkozója vasárnap esténként. Én azt gondolom, hogy mindenhol lennie kell, egy elit gárdának, ahova bárki bekerülhet, ha bizonyos feltételeket teljesít. Ezt nem adhatjuk, hogy is mondjam, méltányossági alapon. Ez olyan, mint egy edző, aki a kezdő csapatba azokat a focistákat teszi be, akik a legjobbak. Tehát mi is szeretnénk egy ilyen kemény magot kinevelni, vagy nem is tudom, hogy ez-e a legjobb szó erre. Ez már folyik, tehát… Elég kicsi ez a mag, mert nem mindenki érti, hogy ez miért jó, de azok, akik benne vannak, azok értik. És ez szokott lenni vasárnap.
Judit:
A vezetőképzés az nagyon fontos, és akkor ez is odatartozik. Ezek is nagyszerű pluszok. Meg ugye, szoktatok csinálni különböző kihívásokat, versenyeket is a csapatnak, ahol nagyszerű jutalmak is szoktak lenni. Ezeket is láthattuk már, akár rendezvényen, de online is meg szoktátok a győzteseket ünnepelni.
Na és végül akkor még meséljetek egy kicsit arról, hogy akár erre az évre nézve milyen céljaitok vannak. Hát egy már ugye sikerült, hogy lett egy gyémántotok, de hogy még van-e erre az évre is, amit még beterveztek? Mik az új fókuszpontok, és akár hosszabb távra is több évre előre nézve milyen céljaitok vannak még a DXN-ben?
Melyek a céljaink?
Zoli:
Szeretnénk nősülni most az ITSI-ra az idén, és egy ilyen, mondjuk egy ötéves távlati terv meg az, hogy annyit kellene keresni ezzel az üzlettel, mint alkalmazottként. Ugye osztrák alkalmazottról beszélünk, a maga 2000 eurójával fejenként.
Csilla:
Sokan nem tudják ezt, mert ugye most is, hogy kitettük, hogy…
Zoli:
exkluzív sztár dájmondok lettünk…
Csilla:
Executive, nem exkluzív! 🙂 És meglepődtek, hogy nekünk még van alkalmazotti állásunk? Nekünk nem annyira a címek az érdekesek. Inkább az, hogy ebből az üzletből annyit keressünk, amivel már biztonsággal el lehessen hagyni a másik a partot. Az alkalmazotti oldalt.
Zoli:
És tényleg baromi jó lenne megélni azt, hogy egyre többen a csapatunkból, azok, akik küzdenek velünk együtt vállvetve, egyre többen szépen gyémántok legyenek. Az, hogy vagy mi is lépünk egyet, bánom is én. Csak nekik sikerüljön!
Judit:
Mindannyiunk számára az a legjobb megerősítés, amikor a csapattársaink haladnak előre. Az pont ezért is jelent ugye mindannyiunk számára nagyon sokat, mert mi is úgy haladunk a nagyobb célok felé. Mi is azt szeretnénk, hogy ha nagyobb céljaink is vannak a DXN-ben, akkor azok is megvalósuljanak. Különösen hogy ti ilyen sokat tesztek értük. Nagyon jó volt meghallgatni benneteket, nem tudom, hogy zárszónak szeretnétek-e még egy pár gondolatot mondani, vagy ami benneteket maradt?
Mit szólsz az arculatunkhoz?
Csilla:
Bennem maradt igen. Ez ahhoz a témához tartozik, hogy mire vagyunk büszkék. Mi az arculatunkra vagyunk büszkék. Hogy kitaláltuk, hogy saját arculatot készítünk és azt tényleg nagyon jó szívvel tudjuk mindenkinek ajánlani. Mert DXN-es nagyon sok van, de megjegyezhető DXN-es sokkal kevesebb. És ehhez igazán nem kell túl sokat tenni, egyszerűen csak végig kell gondolni, hogy mi az az érték, amit te a fókuszba teszel, és ezt az értéket milyen eszközökkel tudod kommunikálni a többiek felé. Úgyhogy ez a zsiráfos arculat például egy jól sikerült dolog volt. Nem sikerült minden ötletünk ilyen jól.
Zoli:
Sokkal több volt, ami nem sikerült.
Csilla:
Sokan azt hiszik az ismerőseink közül, hogy a zsiráfos logó a DXN logója, és a sárga a DXN színe. Erősebb a saját márkánk, mint a DXN márkája, legalábbis az ismerőseink előtt.
Judit:
Hát igen, ti nagyon jól csináljátok. Köszönjük szépen, köszönjük, hogy a végén is ezt a nagyon jó tanácsot átadtátok nekünk. Milyen jó hogy mindenből tudunk tanulni, amit átadtok számunkra, és kívánunk nektek további sok sikert ezen az úton. Nektek és a csapattársaitoknak.
Szökőnap négyévente van. És még ritkábban esik február 29-e szombatra. A Specht házaspár, akiknek a csapatába mi is tartozunk, erre a napra tervezett egy rendezvényt a Lurdyban. Megkértek minket is, az Ábrahám házaspáron, és a szponzorunkon, Faragóné Keserű Juditon kívül, hogy segítsünk abban, hogy ez egy igazán jó rendezvény legyen. A network marketingben a rendezvények nagyon fontosak, bár szokták ezeket „tapsikolós” rendezvényeknek is nevezni. Tény viszont, hogy a legtöbb sorsfordító elhatározás, életre szóló döntés, valamilyen rendezvény hatására szokott megszületni.
Newton törvénye igaz érzelmi síkon is. „Minden test nyugalomban marad addig, amíg egy másik erő nem hat rá.” Szükség van arra, hogy valami érzelmi hatás, egy inspiráló előadás, vagy egy nagy érzelmi töltés megmozdítson bennünk valamit, amitől elindul egy változás. Ezért igenis nagyon fontosak a rendezvények.
Miért Megszökőnap?
Arra gondoltam, és a többiek, akik a szervező gárdát alkották, elfogadták ezt a javaslatot, hogy ha már szökőnap, akkor szökjünk is meg! A kifizetetlen számlák elől, a förtelmes főnökök elől, a magyar „betegségügy” elől, és a bizonytalan öregkor elől. Így lett a rendezvény neve Megszökőnap. A következő ötletünk az volt, hogy szavaztassuk meg a csapatot, hogy mit szeretnének ott hallani. Legyenek termékes előadások, vagy inkább a hálózatépítő szakmáról hallanának, esetleg legyenek tréninggyakorlatok? Hiszen a célközönség csak akkor jön el, ha azt kapja, amit szeretne. Így aztán kaptunk egy hozzávetőleges képet.
Mi a kulcskérdés?
Csilla, a párom tervezte meg az egész arculatot, (mert ennek a rendezvénynek saját arculata is lett) és az övé volt az ötlet a kulcsokkal is. Hiszen megszökni is sokkal könnyebb, ha van kulcsod az ajtóhoz, nem igaz? Kínából rendeltünk fillérekért 150 darab, különböző kulcsot, amelyek közül minden belépő választott magának egyet. És ez volt egyben a tombolaszelvénye is, mert ezek közül húztunk ki egyet a rendezvény végén. Akinél ugyanolyan kulcs volt, azok mind nyertek egy-egy ajándékot. Specht Vali pedig sütött aprósüteményt a ganodermás kávéhoz, és minden sütemény kulcs alakú volt. Hát ilyen se volt még DXN-es rendezvényen!
Miért csak 20 percesek az előadások?
Tudományos megfigyelés, hogy az emberi agy egy előadást hallgatva, a 20. perc után kezd el lemaradni. Eltöpreng az addig hallottakon, miközben az előadó továbbmegy. Így aztán kimaradnak dolgok, mert az agyunk egyszerre több felé is próbál figyelni. Nem véletlen, hogy a TED-en is 20-25 percesek az előadások. Ezért javasoltuk mi is ezt a gyakorlatot a többieknek: legyenek pörgősebbek az előadások, és inkább a végére tegyen be minden előadó valamilyen könyvajánlót, vagy egyéb forrást azoknak, akik szeretnének jobban elmélyülni a témában. Többé-kevésbé sikerült is ezt az időtartamot mindenkinek betartania.
A hálózatépítés jelene
Az egyik ilyen előadást Judit tartotta, aki híres nemzetközi hálózatépítő szakemberek kurzusain tanul, van olyan Facebook csoport, amely tagságának közel 100 000 ft az ára. De a tudásba érdemes pénzt fektetni, sőt abba érdemes csak igazán. Judit szokásához híven remek előadást tartott, sok tanulsággal, amiket ugyancsak érdemes megfogadni. Mi azért arra fogjuk ösztönözni, hogy a saját csapatának tartson egy részletesebb előadást is. 🙂
Interaktív gyakorlatok
Óriási a különbség aközött, ha valaki passzívan végigül egy szemináriumot, vagy ha aktívan közreműködik benne. Ez a tény is köztudott, ezért terjedtek el annyira a különböző interaktív tréningek. Valóban sokkal nagyobb a hozadéka annak, amikor valaki egy csapat részeként hozzájárul a közös munkához. Ezért is tettünk bele interaktív feladatokat. Ezt teljes egészében Csilla dolgozta ki, és az ő munkáját dicsérik a gyönyörű diák is. Ráadásul a gyakorlatok rengeteg muníciót is adtak további ötletekhez a mindennapi munkában.
Új korszak az európai DXN-ben
Ahogy mondani szokták, koppanásra megérkezett Debya Prakash is, aki a DXN frissen kinevezett marketing igazgatója az európai régióban, a Kócsó házaspár kíséretében. Hosszú utazás után, a jetlag-től szenvedve inspiráló előadást tartott, minden nehézség ellenére. Kócsó László a legfrissebb Közel-Keleti élményeit mesélte el, mielőtt a teljes vezetőség távozott a rendezvényről. Ugyanis Debya Prakash azonnal összehívott egy gyémánt tanácsot, így a Megszökőnap tovább lebonyolítását ránk bízták.
Harmath Kati ganoterapeuta
A délután egyik előadója Harmath Kati volt, aki Jane Yau magyarországi tanítványa, és máris sok, és egyre bővülő tapasztalatokkal rendelkezik. Én mindig hozzá fordulok, ha valamilyen ajánlást kérnek tőlem. Kati kiváló előadó, és egy jó ember, örülök, hogy egy ganoterapeuta tanfolyam alkalmából megismertem.
Ha ezt elrontod, soha nem jön az áttörés
A Megszökőnap utolsó előadójaként olyan témát hoztam, amit éveken át magam is elhanyagoltam. És egy ideje meggyőződésem, hogy a legtöbben emiatt lesznek vesztesek a network marketingben. Arra gondolok, hogy ha itt nem válasz vezetővé, ha nem építesz csapatot, akkor hiába van egy eredményes módszered. Ahogy mondják, hogy az MLM-ben ami működik, az semmi. Ami másolódik, az minden. Vagyis csapatot kell építeni, csapatban kell gondolkodni. Az előadásomban lépésről-lépésre levezettem, hogy mitől csapat egy csapat, milyen eszközök állnak rendelkezésre ahhoz, hogy csapatot építsünk, és bebizonyítottam, hogy anélkül ez nem fog menni senkinek. Mivel úgy döntöttünk a Megszökőnap szervezőivel, hogy az előadások felvételei egyelőre nem lesznek nyilvánosak, egy rövid összefoglalót nézhetsz meg itt alul. Ha érdekel az egész felvétel, vedd fel velem a kapcsolatot.
Kérem fogadja el a Google Analytics követést. De tovább mehet úgy is, hogy ezt elutasítja. Ekkor a weboldal semmilyen adatot nem továbbít a Google Analytics-nak.
Legutóbbi hozzászólások